Phjongcshang 2018 – A B döntőben szerepelhet a női váltó

Akt.:
Kangnung – A magyar női váltó harmadik lett szombati elődöntős futamában, így a B fináléban szerepelhet majd a phjongcshangi téli olimpián.

A Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett alkotta kvartett jól kezdett, majd visszaesett a harmadik helyre. A futamot kifejezetten izgalmassá tette, hogy a nagy esélyes dél-koreaiak egykanyarnyi hátrányba kerültek egy hiba miatt. A kanadai, orosz és magyar hármas rákapcsolt, a tengerentúliak mögött ráadásul helycsere is történt egy váltásnál, azaz továbbjutó pozícióban volt a magyar kvartett. A nagy iram ellenére a hazai négyes felzárkózott.

Ez önmagában mozgalmas hajrát ígért, amely magyar rontással indult, egy rossz váltás miatt ugyanis az oroszok és a dél-koreaiak is előztek. Később az orosz kvartett egyik tagja elesett, így a vb- és Eb-ezüstérmes magyarok harmadikként zártak, a dél-koreaiak pedig a kanadaiakat megelőzve élre törtek.

A dél-koreaiakat nem lehet megverni. Úgy értek el 4:06 perces időt, hogy egyszer estek. Nem vagyok hajlandó búslakodni, mert mi nem hibáztunk. Csak azt sajnálom, hogy az oroszok a végén elénk kerültek, mert így nem tudtunk haladni a vezető duóval, pedig tudunk jobbat a 4:09-nél”

– mondta Keszler Andrea.

Heidum és Bácskai is azt emelte ki, hogy nagy tülekedés volt a váltásoknál, emiatt sokszor talpon maradni is nehézséget okozott. Csalódott egyikük sem volt, mindannyian kiemelték, hogy vár rájuk egy B döntő, amely, bár szintén erős lesz a mezőny, azért mégis könnyebbnek ígérkezik, mint az elődöntő volt.

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival.

– MTI –