Az őszi idény hajrájához közelít az NB II-es bajnokság is. A Keleti csoportban szereplő kis Loki a 12. forduló alkalmával a tabella harmadik helyén álló Cegléd csapatát fogadja. A vasárnap 13.30-kor kezdődő mérkőzés nem ígérkezik könnyűnek, ahogy azt Fórián Zsolttól, a DVSC-DEAC trénerétől megtudtuk. A várhatóan kissé megvariált összetételben kiálló Balmazújváros is vasárnap délután fél kettőkor „vág bele a lecsóba”, Arany László tanítványai az NB I-től a 2008/2009-es szezon végén búcsúzó REAC gárdáját fogadják.
– Biztosan nehéz mérkőzés lesz a Cegléd elleni, de akárcsak a korábbi találkozóinknál, most sem ijedünk meg, azzal együtt, hogy tiszteljük ellenfelünket, győzni akarunk. Nálunk a játékosok célja az első csapatba kerülés, de ehhez teljesíteniük kell, ez pont egy olyan derbi lesz, ami mérvadó, labdarúgóink is jól tudják, hogy olyan produkciót kell nyújtaniuk, hogy felfigyeljenek rájuk. Mondhatom, hogy ismerjük a Ceglédet, szervezett csapat, több NB I-et is megjárt focistával, de mi a saját játékunkra koncentrálunk, és arra törekszünk, hogy folytassuk jó sorozatunkat – mondta Fórián Zsolt, a DVSC-DEAC vezetőedzője, aki csapatával – az elmúlt hetek nagyszerű teljesítményének hála – feljött a pontvadászat ötödik helyére.
– Egy igazi pesti csapat ellen lépünk pályára vasárnap, ismerjük a rákospalotaiakat, tudjuk, mik ellenfelünk erényei, és készülünk rájuk. Azt gondolom, csapatom kipihente az előző heti sűrű program fáradalmait, a napokban jól dolgoztak a fiúk, és biztos vagyok benne, hogy be fogják bizonyítani, ott a helyük a dobogó közelében. Győzelemre készülünk, pláne a hazai közönségünk előtt. Azt tervezem, ezúttal belevariálok az összeállításba, olyan játékosok is szerephez jutnak majd, akik eddig talán kicsit háttérbe szorultak. Szalma Pál játéka még kérdéses, Sarus Balázs húzódással bajlódik, a többiek közül is voltak, akik kisebb betegséggel küzdöttek, de ez így ősszel nem szokatlan, bízunk benne, hogy vasárnapra minél többen százszázalékos állapotba kerülnek – tudtuk meg Arany Lászlótól, a balmazújvárosiak trénerétől.
HBN–SZADÓ