Pert indított Angelina Jolie és Brad Pitt

Pert indított Angelina Jolie és Brad Pitt
Beperli a News of the World című brit bulvárlapot Angelina Jolie és Brad Pitt. Az újság a múlt hónapban adta a világ tudtára, hogy a sztárpár útjai elválnak, és már tárgyalnak a vagyonmegosztásról is.

A News of the World brit bulvárújság hivatalosan még nem kommentálta a keddi bejelentést, miszerint pert indított ellenük Brad Pitt és Angelina Jolie. A sztárpár jogi képviselője szerint azért kezdeményezték az eljárást, mert a lap nem volt hajlandó visszavonni állítását, és bocsánatot sem kért amiért az álhírt elindították. Keith Schilling elmondta, hogy az újság nem volt hajlandó arra sem, hogy peren kívül egyezzenek meg.

A cikk szerint Pitt és Jolie útjai különválnak és januárban már alá is írták az erről szóló iratokat, amelyek előkészítését decemberben kezdték meg egy Los Angeles-i ügyvédi irodában.

A News of the World tudni vélte azt is, hogy a pár egyelően osztja szét 322 millió dolláros (62 milliárd forint) közös vagyonát, amelyben több amerikai, és európai ingatlan is benne van, hat gyereküket pedig közös felügyelet alá helyezik, de Angelinánál maradnak.

A cikkben egy válóperes ügyvédre hivatkoztak, aki azonban később elmondta, hogy soha nem is találkozott a párral. Az álhírt a világ számos újságja, internetes lapja, tévé-és rádiócsatornája átvette, kész tényként kezelve azt.