Perec és egyéb finomságok Lengyelországból

Krakkóban szinte minden sarkon találkozhatunk egy perecessel
Krakkóban szinte minden sarkon találkozhatunk egy perecessel - © Fotók: Vass Kata
Krakkó – Lengyelországban töltöttünk néhány napot, és sok mindent megkóstoltunk.

Augusztus végén újságíróként tanulmányúton vehettünk részt Lengyelországban, ám nemcsak egy-egy város történetével, múzeumok tárlataival ismerkedtünk meg, hanem a lengyel gasztronómiával is. Annyit leszögezhetek, semelyik útitársam és jómagam sem értünk haza üres, korgó hassal.

Krakkóban már pereccel a kezében köszöntött minket a kedves idegenvezetőnk, aki elárulta, a város egyik legismertebb fogását hozta el nekünk. Nem egy hagyományos péksüteményről beszélünk ugyanis. A perec lengyel neve a obwarzanek, vagyis „rövid ideig főtt”, mivel sütés előtt néhány másodpercig forró vízbe mártják, ettől lesz jellegzetes állaga. Ehhez a finomsághoz Krakkóban szinte mindenhol hozzájuthatunk, kis kék kocsikból árulják őket, körülbelül másfél zlotyiba kerülnek. Igazán unikális finomságról van szó, melyet csak Krakkóban, valamint a krakkói és a wieliczkai járás településein sütnek. Mindenféle ízben kapható, kóstolhatunk sósat, mákosat, és még sajtosat is.

Mennyei cékla- és kovászleves

Első ebédünket a lancuti kastélyban fogyasztottuk el, ahol egy újabb izgalmas lengyel fogást, nevezetesen a céklalevest ízlelhettük meg. A barszczkén vagy borscsként ismert előételnek nemcsak a színe ámulatba ejtő, hanem az íze is. Zöldségekkel és fűszerekkel dúsítják. Amit mi fogyasztottunk, többek között borsóval és főtt tojással volt tálalva. A borscson kívül népszerű lengyel leves a zurek is, mely egy fehér kolbászos, rozsliszttel savanyított leves, füstölt hússal és szintén főtt tojással. A leves egyébiránt „elvitelre” is kapható, Tetra Pak csomagolásban, így haza is hozhatunk ebből a lengyel finomságból, s nem kell a kovász elkészítésével bajlódnunk.

zurek-kolbasszal-es-tojassal
Zurek kolbásszal és tojással

Pierogi minden mennyiségben

Lengyelországi gasztronómiai kalandozásunk során a pierogi is tányérunkra került. Lehetetlen is lett volna kihagyni ezt a különleges ételt, hiszen lényegében mindenhol kapható. A pireogi a látszattal ellentétben laktató fogás, édes és sós változatban is kapható. A töltött tésztában leginkább krumpli vagy káposzta van, de lényegében bármivel tölthető, én személy szerint a spenótos verziót kóstoltam meg egy varsói étteremben.

Egy kis Szilézia

Katowicében volt alkalmunk belekóstolni Szilézia ízvilágába is. Egy vegetáriánus ételt választottam: sziléziai gombócokat gombamártással. Az étel hús nélkül is rendkívül laktató volt, jó párosítás a kis ruganyos gombócokhoz a könnyed szósz. A sziléziai gombócokat nem nehéz elkészíteni, mindössze burgonya, tojás, liszt és só szükséges hozzá. A főtt krumplihoz adjuk a többi hozzávalót, összegyúrjuk kis labdácskákká, a gombócokat pedig egy ujjal megnyomjuk. Bő, forrásban lévő vízben főzzük körülbelül 6-8 percig.

Édes kis tehénkék

A lengyel nemzeti édességet, a Krowkát is megkóstoltuk, mely magyarul tehénkét jelent. A tejkaramellből készülő finomság igazi csemege, kicsik és nagyok egyaránt szeretik, nehéz egynél megállni, „eteti” magát. A kis karamelltéglák tejből, cukorból és vajból készülnek, cukrászdákban és élelmiszerboltokban egyaránt kaphatók. Igazi lengyel szuvenír, az édesszájúaknak kötelező választás.

A desszertek között említsük meg a lengyel almás pitét is, hiszen mennyei csemege. Varsói idegenvezetőnktől megtudtuk, Lengyelország igazi alma nagyhatalom, így nem véletlen, hogy az almás pitét istenien készítik el. Felhívta azonban arra is a figyelmünket, hogy almás pite alatt nem csak a süteményt értik Lengyelországban. A vodkát ugyanis almával is ízesíthetik, sokak pedig almás pite címszó alatt ezt az italt értik.

almas-pite-fagylalttal
Almás pite fagylalttal

S itt jön a képbe az utolsó gasztronómiai ajánlatom, a lengyel vodka, avagy a Zubrowka. Egyik fajtájának érdekessége, hogy palackozott üvegében egy bölényfűszál található (fűféle, a bölények egyik kedvenc eledele). Ez a nemzeti ital bölényes lengyel vodkaként is ismert, akad ugyanis fűszál nélküli verzió is. Fogyasztói úgy gondolták, hogy az italban lakozik az európai bölény ereje, emiatt vált ez az állat a vodka védjegyévé.

Megtudtuk, ember legyen a talpán az, aki Lengyelországban vendégségben vodkázik, ugyanis a házigazdától addig nem lehet tágítani, míg a kibontott üveg vodka el nem fogyott. Az asszonyoknak pedig résen kell lenniük, hiszen amint kiürült egy palack vodka, a házigazda rögtön hozza a következőt. Ilyenkor kell a feleségeknek gyorsan közbelépni, és udvariasan hazaküldeni a vendéget.

VK


Receptek

Zsurek (lengyel leves)

Hozzávalók / 6 adag

Zsur rozskovász

  • 7.5 dl víz (felforralva, majd lehűtve)
  • 5 dkg rozskenyér (opcionális)
  • 4 csapott ek rozsliszt
  • 5 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
  • 1 késhegynyi só

A leveshez

  • 1 közepes vöröshagyma
  • 4 ek napraforgó olaj
  • 15 dl víz
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1 kisebb zeller
  • 2 közepes db fehérrépa
  • 2 db zellerlevél
  • 10 dkg kolbász (a legjobb, ha lengyel fehérkolbászt használunk, esetleg bajort – én ennek hiányában magyarral készítettem)
  • só ízlés szerint
  • 4 kk majoranna
  • 1 teáskanál szegfűbors (6 db)
  • 3 db babérlevél
  • 2 teáskanál fekete bors
  • 200 g tejföl
  • 2 púpozott ek finomliszt

Elkészítés

A hozzávalókat összekeverjük fakanállal egy üvegtálban, és négy napra meleg helyre tesszük erjedni. Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pirítjuk. Felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket, a kolbászt, a felkarikázott zöldségeket és a fűszereket. Ha a répa megpuhult, hozzáöntünk a leveshez annyi zsurt, amennyivel elég savanyú lesz. Nem kell szűrni, csak a kenyérdarabot vegyük ki belőle. A tejfölt elkeverjük a liszttel. A levesből merünk a tejfölhöz, elkeverjük (hőkiegyenlítés), majd apránként, folyamatos keverés mellett visszaöntjük a levesbe. Felforraljuk, és kész is. Tálalás előtt távolítsuk el a szegfűborsot és a babérleveleket.

Céklaleves zöldséggel

Hozzávalók / 4 adag

  • 3 közepes db cékla
  • 1 közepes db sárgarépa
  • 1 közepes db fehérrépa
  • 1.5 l sonkalé (vagy csirke alaplé)
  • 1 l víz
  • 0.5 citromból nyert citromlé
  • 1 csokor petrezselyem
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint (őrölt)
  • 2 dl tejföl (tálaláshoz)

Elkészítés

A céklát, sárgarépát és a fehérrépát meghámozzuk, és felkockázzuk. Az alaplevet (ami most füstölt sonkalé, amely a húsvéti sonka főzésénél maradt meg, és 0.5 literenként lefagyasztva várja az alkalmankénti felhasználást) lábasba öntjük, és felöntjük 1 liter vízzel. Helyettesíthető húsleves kockából főzött alaplével is, vagy használhatunk vizet. A levesben megfőzzük a céklát és a zöldségeket, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha elkészült, citromlével ízesítjük, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, és tálaláskor tejfölt kínálunk mellé. (nosalty.hu)