Per az iszlámellenes holland képviselõ ellen

Egy amszterdami bíróság szerdán úgy döntött, hogy illetékes az iszlámellenességérõl ismert holland képviselõ, Geert Wilders elleni per megtartására.

A 46 éves szélsõjobboldali képviselõnek iszlámellenes kijelentései miatt kell bíróság elé állnia, gyûlöletkeltés vádjával. Wilders képviselõi mentelmi jogára hivatkozva kérdõjelezte meg a bíróság illetékességét az ügyben.

Az amszterdami bíróság elutasított Wilders ellenkezését, közölték, hogy “a parlamenti mentelmi jog nem vonatkozik arra, amit egy képviselõ a törvényhozáson kívül ír vagy mond”. Wilders azt szerette volna elérni, hogy ügyét a holland legfelsõbb bíróság tárgyalja.

Az iszlámellenességérõl ismert holland politikust muzulmánok elleni gyûlöletkeltéssel és uszítással vádolják. Wilders fasiszta vallásnak nevezet az iszlámot, a Koránt pedig Adolf Hitler Mein Kampf-jához hasonlította, és betiltását szorgalmazta. Ha minden vádpontban bûnösnek találják, akát egy évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.

Wilders a döntés után közölte, hogy “csalódott, és dühös”, de kijelentette: szerinte nem mondott semmi büntethetõt, és “küzdeni fog, mint egy oroszlán”. A képviselõ már több halálos fenyegetést is kapott nézetei miatt.

A holland ügyészség eredetileg nem akart eljárást indítani a politikus ellen, a szólásszabadságra hivatkozva, de 2009 januárjában egy bíróság annak megkezdésére utasította az ügyészséget.








hirdetés