2012.07.20 14:06; Frissítve: 2012.07.20 14:06


Pénzügyőrök buktatták le a transzformátortolvajokat Debrecenben

Debrecen, 2012. július 20., péntek (MTI) – Nagyfeszültségű transzformátor szétszerelése közben értek tetten három személyt a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Kupecz József tájékoztatása szerint a Debrecen és Józsa közötti kertségben figyeltek fel a pénzügyőrök egy gyanús társaságra, amely egy nagyfeszültségű villanyoszlop mellett próbált szétszerelni egy transzformátort. Pár méterre tőlük pedig egy utánfutót vontató gépkocsi is parkolt.

Amikor kérdőre vonták őket, azt mondták: “csak azért álltak meg, mert észrevették, hogy egy transzformátor hever a bokrok alatt a villanyoszlop mellett” – idézte az elkövetőket Kupecz József.

A pénzügyőrök értesítették a rendőrséget és az áramszolgáltatót, akik megállapították, hogy a nagyfeszültségű transzformátort rongálással, erőszakos módon szerelték le, és lökték le az oszlop tartószerkezetéről, az így okozott kár elérheti a 3 millió forintot.

A pénzügyőrök az elkövetőket átadták a rendőrségnek, akik előállították a három személyt – tette hozzá a szóvivő.

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2