Pénzből (f)élünk

Pénzből (f)élünk
© Fotó: 24.hu
Szerintem mindenki ismer legalább két embert, akikről kiderül, hogy ők igenis elégedettek, ha társaságban a fizetésekre terelődik a szó. Egy beosztottat, aki a főnökével, és egy főnököt, aki a beosztottéval… Petneházi Attila írása.

Talán nem is kellene ezen poénkodni, hiszen akárhányszor ide citálom a hazai átlagbérekről közölt hivatalos statisztikai mutatókat, néhány, a számoktól felpaprikázott olvasó biztosan telefont, vagy klaviatúrát ragad. Annak az embernek ugyanis hiába magyarázza a politika, hogy nulla százalékos infláció mellett az ő átlagbére tavaly igenis X százalékkal emelkedett, akinek a havi apanázsa legfeljebb három heti megélhetésre (vagy inkább csak tengődésre) elég.

Egy normálisan működő országban ennek a rétegnek az ügye a szociálpolitikusokra tartozna, csakhogy nálunk attól, hogy valaki dolgozik, még lehet pont olyan szegény, mint a templom egere. Ide vezetett a „fektessen be nálunk, hiszen itt tömegével kaphat olcsó munkaerőt” szlogent hirdető, és egészen a rendszerváltozástól datálható gazdaságfejlesztési filozófia. Ma már persze (amikor a hazai munkáltatók 77 százaléka munkaerőhiánnyal küzd) csak a vak nem látja, hogy a bérek jelentős emelése nélkül a cégeink nem fogják tudni a dolgozóikat megtartani; csakhogy a nagyobb bértömeg kitermeléséhez javuló hatékonyság kellene, ami viszont olcsó bérmunkával lehetetlen vállalkozás.

– Petneházi Attila –








hirdetés