Hárommillió forint igen nagy összeg
annak, akit fél évi tartozás (300-600
ezer forint hiánya) miatt kiköltöztetnek a
lakásából és elárverezik
azt. Szabó Katalin jegyzete.
Hárommillió forintot kapott a Debreceni
Vagyonkezelő Zrt. egyik cégvezetője
prémiumként a 2008-as eredmények
alapján. Mielőtt az irigykedés
és igazgaságtalanságérzet
vonna hatalmába, forduljunk meg,
nézzük a másik oldalról.
Tegyük fel, hogy az ön egyik
tehetséges, szorgalmas családtagja
megpályázott és elnyert egy
jó állást, jó
fizetéssel. Napi 10-12 órát
dolgozik, a felelősség súlya le nem
szakad a válláról, elfogadott
főnök, sikeres vezető.
Kívánná-e, hogy tizedannyit kapjon
fizetségként, mint amennyit
ugyanezért egy nyugati országban
kaphatna? Kívánná-e, hogy a rokona
a sokkal magasabb bér vonzásában
ne is itthon, hanem külföldön
hasznosítsa a tudását?
Remélhetően nem
kívánná.
Ám jogosan igényli, hogy mindazok, akik
beosztottként napi 8-12 órán
át szintén odaadóan és
eredményesen dolgoznak, ne rettegjenek a
végrehajtótól, ne kelljen
lemondaniuk a tehegséges gyermek egyetemi
tanulmányairól, s
kétévenként jusson egy rövid
nyaralásra is a jövedelmükből.
Mivel ezt mind kevesebbek élhetik meg,
egyaránt indulatok kelnek a
teljesítményük alapján
gyarapodók és a
szélhámoskodással
meggazdagodók ellen.
Látnivaló sajnos, hogy világszerte
(nálunk különösen) nagy a
szakadék a legtehetősebbek és a
legszegényebbek között.
Jó lenne ezen változtatni,
különben eljön az idő, hogy a
szegények fenyegetésében a
gazdagok sem érezhetik majd magukat
biztonságban. Addig is elvárható
volna, hogy akik százmilliós
végkielégítéseket foglalnak
szerződésbe és utalnak ki,
bühődjenek a vagyonuk
elkobzásával.
Akik pedig tehetségükkel, piacképes
teljesítményükkel jutnak
milliókhoz, milliárdokhoz, legyenek
nagylelkű adományozói az arra
érdemeseknek.
-Szabó Katalin-
E-mail: katalin.szabo@inform.hu