Péntektől újraindul a légiközlekedés Haitin

A haiti hatóságok hétfőn bejelentették, hogy pénteken újraindul a kereskedelmi légiközlekedés a karibi országban.

Haitit január 12-én rázta meg nagy erejű földrengés. A főváros, Port-au-Prince szinte teljesen romba dőlt. A repülőtér is súlyosan megsérült. A katasztrófa óta oda érkeztek a nemzetközi segélyszállítmányok, a polgári légiközlekedés pedig szünetelt.

A helyiek a súlyosan sérült terminál egy részének helyreállításán dolgoznak. A tervek szerint péntekre elkészülnek a munkával, és újraindulhat a légiközlekedés. Az amerikai hadsereg, amely a földrengés után átvette a légikikötő irányítását, egyelőre nem kommentálta a hírt.

A múlt heti hivatalos adatok szerint 217 ezer ember vesztette életét a természeti katasztrófában Haitin. A Vöröskereszt összesítése szerint 1 millió 200 ezer ember vált hajléktalanná a pusztító földrengés következtében.








hirdetés