DVSC

2019.06.25. 13:44

Változás a stábban: Bücs az MTK-hoz megy

A Loki ötvenöt esztendős pályaedzője, Bücs Zsolt Micheal Boris segítője lesz július elsejétől.

Fotó: Kovács Péter

Az MTK együttese az elmúlt idény végén kiesett az OTP Bank Ligából, és ez az addigi vezetőedző, Lucsánszky Tamás állásába került. A fővárosi kék-fehérek már meg is találták az utódját a német Michael Boris személyében. Mindez azért bír ismét hírértékkel nálunk, mert az új tréner a DVSC-ből kívánja megerősíteni szakmai stábját: a Loki pályaedzőjét, Bücs Zsoltot kérték fel másfél hete az MTK-nál, aki elfogadta az ajánlatot.

Családi okok miatt

– Jött ez a felkérés, amit valóban elfogadtam – nyilatkozta a Naplónak az edző. – A gyerekeim Budapesten laknak, és nagyon hiányzott az, hogy közelebb legyek hozzájuk. Természetesen nem volt könnyű döntés, mert nagyon sok barátot fogok itt hagyni, és sok csodás emlék fűz a DVSC-hez. A klubvezetéssel tárgyaltunk az esetleges hosszabbításról, de én családi okok miatt szerettem volna visszatérni a fővárosba – fogalmazott Bücs, aki már találkozott is leendő kollégájával, Michael Borisszal, és beszélgettek a futballal kapcsolatos elképzelésikről, amelyek nem állnak távol egymástól. Bár a mátészalkai születésű szakember egy évet játszott Németországban a TB Berlin labdarúgójaként, mint elmondta, a kommunikáció angolul zajlik közte és az MTK vezetőedzője között.

Megjárták a BL-t is

Mint a debreceni szurkolók emlékezhetnek rá, Bücs Zsolt 1985 és 1988 között volt a hajdúsági együttes középpályása, és 81 meccsen tizenhatszor volt eredményes. Pályaedzőként először 2007-2010 között szolgálta a piros-fehéreket Herczeg András segítőjeként, Zoran Szpisljakkal közösen, abban az időszakban többször is bajnok, illetve kupagyőztes lett a Loki, valamint 2009-ben bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Egy évvel később pedig az Európa-liga főtáblára került fel a csapat. Mostani megbízatása 2017 óta élt – mint kiderült, ez év július 1-ig.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában