Sport

2015.11.24. 16:15

Női kézilabda KEK és EHF Kupa - Magyar párharc az EHF Kupában

Budapest - A női kézilabda EHF Kupában a Dunaújváros és a Siófok egymás ellen játszik majd a legjobb nyolc közé jutásért az európai szövetség (EHF) kedden Bécsben tartott sorsolása alapján. A KEK-ben az Érd a holland Sercodak Dalfsent kapta ellenfélül.

Budapest - A női kézilabda EHF Kupában a Dunaújváros és a Siófok egymás ellen játszik majd a legjobb nyolc közé jutásért az európai szövetség (EHF) kedden Bécsben tartott sorsolása alapján. A KEK-ben az Érd a holland Sercodak Dalfsent kapta ellenfélül.

A kiemelések alapján a Dunaújváros az első, a Siófok és az Érd a második kalapba került. Így sorsolhatták össze a két magyar együttest, melyek között kiélezett párharcra van kilátás. Jelenleg a siófokiak a harmadik, míg a dunaújvárosiak az ötödik helyen állnak a magyar bajnokságban, s mindössze két pont választja el egymástól a két együttest. Ugyanakkor a mostani kiírásban rendezett eddigi egyetlen mérkőzésüket a dunaújvárosiak nyerték meg simán, nyolc góllal. A párharc első összecsapásának Dunaújváros ad otthont.

Az Érd azzal a holland csapattal játszhat ismét, melyet két szezonnal ezelőtt kettős győzelemmel búcsúztatott. A látszólag sima továbbjutást ugyanakkor két szoros meccsen vívta ki a magyar együttes, mely csak négy góllal volt jobb a két meccs alapján. Az első mérkőzést Hollandiában rendezik majd.

A nyolcaddöntő párosítása:

női KEK:

  • Dalfsen (holland)-ÉRD
  • Glassverket (norvég)-Viborg HK (dán)
  • BSK Ankara (török)-Zvezda Zvenyigorod (orosz)
  • Tvis Holstebro (dán)-Hypo NÖ (osztrák)
  • Issy Paris (francia)-Podravka Koprivnica (horvát)
  • Kristiansand (norvég)-MKS Lublin (lengyel)
  • HC Lada Togliatti (orosz)-Ardesen GSK (török)
  • SC Craiova (román)-Krim Ljubljana (szlovén)
  • női EHF Kupa:

  • DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA-SIÓFOK KC
  • HBC Nimes (francia)-Randers HK (dán)
  • TuS Metzingen (német)-Michalovce (szlovák)
  • Tertnes Bergen (norvég)-HC Odense (dán)
  • Asztahanocska (orosz)-Dinamo Szinara (orosz)
  • HC Leipzig (német)-Muratpasa Belediyesi (török)
  • HCM Roman (román)-Corona Brasov (román)
  • H65 Höörs (svéd)-Silkeborg-Voel (dán)
  • Mindkét kupában január 9-én vagy 10-én rendezik az első mérkőzéseket, a visszavágókat pedig egy héttel később.

    - MTI -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!