Példás összefogással került defibrillátor Szoboszlóra

Hegedűs Elek (balra) és Gadóczy György elhelyezik a készüléket
Hegedűs Elek (balra) és Gadóczy György elhelyezik a készüléket - © Fotó: Tóth Imre
Hajdúszoboszló – Átadták a város közterületén elhelyezett első félautomata defibrillátor készüléket.

Ünnepélyes keretek között adták át Hajdúszoboszlón az első, közösségi összefogással beszerzett, közintézményben elhelyezett félautomata defibrillátor (újraélesztő) készüléket, az újraélesztés világnapja alkalmából.

Adományok többfelől

Az újraélesztő készülék elhelyezése példamutató együttműködés eredményeként valósulhatott meg, Hegedűs Elek helyi vállalkozó (kamarai tag) kezdeményezésére, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúszoboszlói Területi Szervezete és a Hajdúszoboszlói Mentőalapítvány közreműködésével, a hajdúszoboszlói vállalkozók és vállalkozások, valamint Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának adományaiból.

Egyből kettő

Az ünnepséget – melyre a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár épületében került sor – Mészáros Sándor, a HBKIK Hajdúszoboszlói Területi Szervezetének elnöke nyitotta meg, kiemelte a mentőalapítvánnyal való jó együttműködést, a vállalkozások és a város által nyújtott támogatást, melynek eredményeképpen a tervezett egy készülék helyett kettőt szerezhettek be. Gadóczy György, a Hajdúszoboszlói Mentőalapítvány kuratóriumának elnöke a félautomata defibrillátor fontosságára, a készülék használatának egyszerűségére hívta fel a figyelmet.

Legyünk bátrak a segítségnyújtásban, újraélesztésben, amíg a szakszerű segítségnyújtás meg nem érkezik, a hirtelen szívhalál és különböző szívelégtelenségben szenvedő embertársaink esetében, merjük használni a készüléket.”

Dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a kamarának a társadalmi felelősségvállalásban is fontos szerepet kell betöltenie, ebben a hajdúszobosz­lói vállalkozók és a HBKIK helyi szervezetének elkötelezettsége példamutató – áll a kamara közleményében.

HBN