Csapó Erika is példát mutatott a Napló-véradáson

Akt.:
Csapó Erika
Csapó Erika - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Nyílt szívvel, régi ismerősként köszöntötték a véradók a közismert sportolót az ünnepi nosztalgia-véradáson Debrecenben, a Napló-székházban.

Közvetlen, meghitt hangulatban telt a magyar véradók napja alkalmából tartott nosztalgia-véradás november 29-én a Napló-székházban. A véradónap arcának Törökné Csapó Erikát kérte fel a Vöröskereszt megyei és területi szervezete. A DVSC egykori válogatott kézilabda-játékosa – jelenleg az utánpótlás csapat edzője – köszöntötte a donorokat, majd ő maga is adott vért. Jelenlétével az első perctől oldott légkört, csapathangulatot teremtett. Amint beléptek a terembe, a véradók megörültek neki, és beszélgetni kezdtek vele, akár egy régi ismerőssel. Később elmondták, hogy nemcsak hírességként szeretik, tisztelik, hanem donorként is, hiszen sokszor találkoztak vele véradásokon.

A szerencsés tizenhármas

– Ez éppen a tizenharmadik véradásom! – örült meg az egybeesésnek Csapó Erika, akinek a tizenhármas mezszám évtizedeken át szép sikereket hozott. Számára szimpatikus ez a sokak által szerencsétlennek tartott szám. – Az összes esküvőm (azaz kettő) péntek 13-ára esett – ezt a tényt is mindig hozzáfűzöm a jó hangulat kedvéért, ha szóba kerül a téma – jegyezte meg.

– Az első véradásunkra együtt mentünk el a férjemmel. Születésemtől nagyon erős bennem a szociális érzékenység. Bárkinek segítségre van szüksége, az elsők közt megmozdulok – válaszolt. A növendékeit is motiválja véradásra, segítségnyújtásra:

Nem sportolókat, embereket nevelünk, ez az alapelvem. Célom, hogy kialakuljon bennük az alapvető társadalmi felelősségtudat, a segítő szándék. A növendékeimnek tudniuk kell, hogy a jó sportteljesítményükhöz rengeteg segítséget, szeretetet kaptak. Érezzék, hogy ezt vissza kell adni. Szinte minden jótékonysági megmozduláson az elsők közt ott vagyunk.”

Vért adni: élmény

– Magas a fájdalomtűrő képességem, nem félek a vérvételtől és semmilyen orvosi beavatkozástól. Szerintem mindenkinek magának kell tudnia, éreznie, hogy alkalmas-e a feladatra – mondta. Megjegyezte, nagyon jó érzés számára, hogy ily módon segíthet. A legjobb véradói élményei közé tartozott, amikor irányítottan adott vért. Négyszer tehette meg, ebből kétszer közeli ismerősnek, munkatársnak könnyítette meg a gyógyulást.

Fontos: adni, visszaadni

– Országos szinten óriási tisztelet és szeretet övez, akárhová megyek. Egykori játékosként és emberként, amit csak tudok, szeretnék visszaadni. Nekem ez nagyon fontos, és ha az az alkalom rá, hogy a véradónap arca legyek, akkor azonnal vállalom – felelte célzott kérdésünkre.

Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei SzervezeteFotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

Törökné Csapó Erika maradt a véradáson és beszélgetett a donorokkal, amíg csak tehette; csak akkor ment el, amikor mérkőzésre kellett indulnia.

Versenyeztek, ki ad gyorsabban vért

Százharmincöt alkalommal adott vért Zoványi István. A Magyar Vöröskereszt elismerő kitüntetését – mint százharmincszoros jubiláló donor – november 27-én vette át a Debreceni Művelődési Központban rendezett véradóünnepségen, és 29-én már vért adott a Napló-székházban. Mint elmondta, húszévesen nyújtotta először segítő karját, amikor a Biogál Gyógyszertárban dolgozott. – Egyik nap egyedül maradtam. Kérdeztem, hová tűntek a többiek. Megtudtam, hogy vért adni mentek. – No meglátjátok, ha ti bírjátok, én is! – gondoltam, és legközelebb elmentem vért adni. Függő lettem, hiszen ezzel segíthetek honfitársaimnak. Műtétekhez, súlyos betegségek kezeléséhez sok vérkészítményre van szükség. Idősebb fiamat is erre neveltem, most húsz-huszonötszörös véradó – mondta el érdeklődésünkre véradása után a kolbászt falatozva.

Körülbelül egyszerre végeztek Vékony Tiborral, aki érdeklődve hallgatta, majd kérésünkre elmondta, hogy 1978-ban adott először vért, de ez nem is volt olyan egyszerű. – Éppen szúrni készültek a tűvel, mikor a nővért megállították, mert észrevették, hogy nem vagyok még tizennyolc éves. Néhány nap híja volt. Szeptember 21-én születtem, és korábban küldtek iskolába, eltérve a szokástól. Előfelvételisnek neveztek. Természetesen amint betöltöttem a tizennyolcat, vért adtam, és ez rendszeres lett. A honvédségnél szimpatikus volt az a két nap eltávozás, amit cserébe kaptunk – mondta.

veradas_Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

A két véradó együtt nosztalgiázott, felidézték az időket, amikor a befőttesüveg külsejű edénybe vették tőlük a vért, s látták, ahogy habzik. – Versenyeztünk a véradáson. Figyeltük, kinek sikerül gyorsabban végezni, és az utolsó fizette az italt aznap – mondta Zoványi úr. A munkahelyi véradásokon a hölgyek választhattak, hogy sört vagy üdítőt kérnek, és természetesen munkaidőben az utóbbi volt a népszerűbb a gyengébb nem tagjainál. – Megkértük a hölgyeket, hogy kérjenek sört, s felajánlottuk, hogy cserébe veszünk nekik üdítőt a büfében. A lányok megtették. Csodálkoztak is a vöröskeresztesek, milyen sok nő iszik sört nálunk. Mi meg nevettünk, és eltettük a söröket – hangzott el a történet, amely minden jelenlévőt megnevettetett.

– Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete –