Példa életével, munkájával, emberségével

Akt.:
Polgári Bál Püspökladányban
Polgári Bál Püspökladányban - © Fotó: Kovács Péter
Püspökladány – Dr. Bárdos Lajosné, nyugalmazott tanárnő kapta ebben az évben a Polgári-díjat.

Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Polgári Bált a püspökladányi Őrdaru Egyesület szombat este. A püspökladányi társasági élet legnagyobb eseményének helyet adó általános iskolai tornatermet fehér és szürke drapáriák, valamint az ezekre elhelyezett arany minták díszítették. A vendégek között ott voltak a város és a környező települések előljárói, valamint a püspökladányi intézmények vezetői is.

Összefogás a bálért

– A bál bevételéből két családot támogatunk ebben az évben, továbbá átadjuk a civil kezdeményezésre, civilek döntése alapján odaítélt Polgári-díjat, amelyet mindig olyan személy kaphat, aki életútjával, munkásságával, emberi értékeivel példa lehet – mondta Kovács Krisztina, az Őrdaru Egyesület elnöke, aki arról is beszélt, hogy tavaly nem sikerült megrendezni a bált, ám ebben az évben visszatérnek a korábbi évek hagyományához.

_dsc8660
Fotók: Kovács Péter

Kiss Zsigmond, a Fidesz helyi elnöke a város és a térség összefogását emelte ki a bál létrejöttével kapcsolatban. Bodó Sándor országgyűlési képviselő megnyitójában a következő hónapok, évek tennivalóira hívta fel a figyelmet. Köztük arra, hogy a települések sikeres pályázatik után elkezdődnek a beruházások, amelyek az ott lakók életét komfortosabbá teszi. Szólt a püspökladányi járást keresztülszelő, Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között megépülő gyorsforgalmi útról is, amely 100 milliárd forint hazai forrásból valósulhat meg.

HBN-KZS