Peking lett a milliárdosok fővárosa a Hurun kutatóintézet szerint

Peking – Peking elhódította a milliárdosok első számú fővárosának címét New York várostól. A Hurun kutatóintézet éves felmérése szerint 100-95 a “verseny” állása a kínai metropolisz javára.

Az eredmény hátterében az áll, hogy míg Pekingben az elmúlt évben 32-vel gyarapodott a dollármilliárdosok száma, addig New Yorkban 4-gyel lettek többen. A nemzetközi összehasonlításban Moszkva került a harmadik helyre 66 szupergazdaggal, amelyet Hongkong és Sanghaj követ 64, illetve 50 milliárdossal.

A Hurun alapítója friss megállapításaikhoz kapcsolódóan elmondta, felmérésük egy olyan időszakban készült, amikor hosszú évek után könnyebbé vált a cégek tőzsdei bevezetése. Rupert Hoogewerf azt is jelezte, a részvények január közepi állapotát vették figyelembe, ami azt jelenti, hogy a tavaly nyári nagy tőzsdezuhanás utáni adatokkal számoltak. Ez azt jelenti, hogy a dollármilliárdosok száma számottevően kevesebb.

A legfrissebb tanulmány az után látott napvilágot, hogy néhány hónappal ezelőtt olyan jelentésekről számolt be a sajtó, amelyek szerint Kínában már több a dollármilliárdos, mint az Egyesült Államokban. A Hurun tavaly őszi listáján 595 kínait szerepeltetett (Hongkong, Makaó és Tajvan nélkül), szemben az 537 amerikaival.

Mindazonáltal a kelet-ázsiai ország leggazdagabb embere, Vang Csien-lin ingatlanmágnás vagyonával globálisan mindössze a 21. helyen szerepel.

A világranglista első százas csoportjában kapott helyet az Alibaba alapítója Jack Ma, az üdítőitalmágnás Cung Csing-hou, valamint a Hsziaomi telefongyártó, a Tencent közösségi média és a Baidu internetes kereső főnökei.

A sanghaji székhelyű Hurun, amely rendszeresen ad közre statisztikákat, illetve felméréseket a világ, de különösen Kína szupergazdagjairól és szokásaikról, elemzéseiben más módszereket alkalmaz, mint a hasonló vizsgálatokat és adatokat közre adó Forbes magazin.

– MTI –








hirdetés