Pedagógussztrájk – Pedagóguskar: tárgyalásos úton kell az oktatási rendszert hatékonyabbá tenni

Budapest – A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint elsősorban tárgyalásos úton és a jogszabályi keretek betartásával kell az oktatási rendszert hatékonyabbá tenni.

Horváth Péter pénteken az MTI-nek azt mondta, a tárgyalásoknak ugyanakkor megvan az a sajátosságuk, hogy a felek nem mindent látnak, “és vannak olyan kérdések, amelyekben nagyon gyorsan nem lehet eredményt elérni, szélesebb körű konszenzus kell a megfelelő megoldáshoz”.

A pedagóguskar elnöke hozzátette: a sztrájk jogszerű eszköz, az egymás után következő megmozdulások, a polgári engedetlenség azonban kissé kaotikussá teszi az iskolai munkát.

Horváth Péter szerint nem szerencsés az, hogy adott esetben hetente megszakítsák, megtörjék a pedagógiai munkát, akármennyire türelmetlenek is a pedagógusok. Ennek okát már a gyermekek sem értik – jegyezte meg.

Péntek reggel 8-tól 10-ig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a köznevelési intézményekben, az akciót támogatta a Tanítanék mozgalom és a civil közoktatási platform is.

– MTI –








hirdetés