Pedagógussztrájk – Palkovics: közeledtek az álláspontok

Budapest – Közeledtek az álláspontok a pedagógusok sztrájkbizottsága és az államtitkárság között, de nem állapodtak meg hétfőn – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Az államtitkár kifejtette: négy pontról egyeztettek. Mint kifejtette: a fenntartóval kapcsolatban a sztrájkbizottság azt szeretné látni, hogy az iskolaigazgatók újra döntési helyzetbe kerüljenek. Ennek már csak a szövegszerű formáját kell véglegesíteni. Egy másik pontban elvben már ugyancsak egyetértettek. A kormány javaslata szerint az oktatást közvetlenül segítő, de felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők idén kétszer 35 ezer forintos nettó jövedelemkiegészítést kapnának, majd jövő januártól 10 százalékkal emelkedne a jövedelmük. Az összegről vannak még viták, de az államtitkár azt gondolja, hogy ebben a kérdésben is meg fognak állapodni.

Ezek mellett a minőségi bérpótlék visszaállításáról, illetve egyfajta értékelési rendszer bevezetéséről, továbbá a kötelező óraszámokról további egyeztetésekre van szükség – fejtette ki az államtitkár.

Palkovics László azt is elmondta, hogy adataik szerint a múlt pénteki kétórás figyelmeztető sztrájkon mintegy 200 iskola nagyjából 4100-4200 pedagógusa vett részt. Ez alapján viszont nehéz megmondani, hogy a szerdára meghirdetett országos sztrájkon hányan vesznek majd részt – mondta az államtitkár.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (PSZ) korábban az M1-nek úgy nyilatkozott “elfogadhatatlanok” a kormány javaslatai, ezért mindenképpen megtartják a szerdára tervezett sztrájkot. Az érdekképviselet elnöke a hétfői egyeztetés után az M1-nek azt mondta: a sztrájkbizottság négypontos követelései közül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításával kapcsolatban történt előrelépés, de egyelőre a kötelező óraszámok rögzítéséről és a bérpótlékokról nem sikerült megegyezni.

Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A kezdeményezéshez azóta több más szervezet is csatlakozott. Galló István, a PSZ elnöke múlt csütörtökön bejelentette: a pedagógusok sztrájkbizottsága azt kezdeményezi, hogy az egész napos országos pedagógussztrájk mellett április 20-án délben öt percre országszerte “álljon le az élet”. Az érdekvédő elmondta, azt kérik, hogy ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban – magyarázta Galló Istvánné.

– MTI –








hirdetés