Pedagógussztrájk – Kósa Lajos: a sztrájk a pedagógusok körében is érdektelenségbe fulladt

Budapest – A Fidesz frakcióvezetője szerint a szerdai sztrájk a pedagógusok körében is nagyjából érdektelenségbe fulladt, 80-85 százalékuk nem vett részt benne.

Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel azt mondta: a legmeglepőbb kijelentést a Pedagógus Szakszervezet vezetője tette, aki szerint a politikát be kell vinni az iskolába. Hozzátette: ebből mindenki előtt nyilvánvalóvá kellett válni annak, hogy az egész pedagógussztrájk “valós problémák mögé bújva meztelen politikai törekvéseket tartalmaz, ami nem meglepő, hiszen a szakszervezetek igen régen szövetségesei az MSZP-nek”.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az utcai kiabálás csak figyelemfelhívásra jó, feltéve, ha csatlakoznak hozzá az emberek, a sztrájk csak fenyegetés lehet. Majd kérdésként vetette fel, hogy vajon kiabálva meg lehet-e egyezni bármiről is, majd válaszolt is rá: nem könnyű.

– MTI –








hirdetés