PDSZ-javaslatok a köznevelési kerekasztal ülésére

Budapest – A diákok terhelésének csökkentéséről, a tankönyvválasztás szabadságának biztosításáról, a tanszabadság visszaállításáról és a kötött munkaidő eltörléséről is tárgyalna a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a köznevelési kerekasztalon, amely kedden tartja első ülését.

Mendrey László, a szervezet elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében jelezte: több ponttal is kiegészítenék a tárgyalások napirendjét. A fentiek mellett egyeztetnének még a pedagógusok kötelező óraszámának 22-ben történő rögzítéséről, az intézményi autonómia biztosításáról, az igazgatók munkáltatói és gazdálkodási jogkörének helyreállításáról.

Napirendre vennék a Nemzeti Pedagógus Kar köztestületi jellegének és kötelező tagságának megszüntetését, a pedagógus-életpályamodell és a minősítési rendszer felülvizsgálatát, a béremeléssel kapcsolatos korábbi megállapodás érvényesítését, azaz az emelés minimálbérhez kötését.

Szorgalmazzák továbbá a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek átdolgozását, az azokban lévő tananyag mennyiségének jelentős csökkentését. Megkerülhetetlennek tartja a szakszervezet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezésének, megszüntetésének kérdését is.

A PDSZ szükségesnek tartja, hogy a tárgyalásokon a kormányzati oldal részéről az egyeztetéseket vezető tisztviselőnek döntési kompetenciája legyen, és azokon a képviselettel rendelkező szakmai, érdekvédelmi (civil) szervezetek helyet kapjanak. Szükségesnek tartják azt is, hogy a tárgyalások a nyilvánosság előtt történjenek – írta közleményében az érdekvédő.

– MTI –








hirdetés