Páva: Pécsett marad a másfél éve megszokott lendület

Ugyanazzal a lendülettel és ambícióval kezd hétfőtől a munkába Páva Zsolt, mint amilyennel tavaly májusban átvette a polgármesteri széket – mondta el a Független Hírügynökségnek Pécs újra megválasztott polgármestere.

A Fidesz-KDNP színeiben induló politikus a szavazatok 68,4 százalékát szerezte meg.

Örülök a nagyarányú győzelemnek, ami erőt és bíztatást ad a következő négy évre – fogalmazta meg Páva Zsolt. Pécs polgármestere hozzátette: a közgyűlésben magabiztos többsége lesz a Fidesznek, ami egyben azt is jelenti, hogy az elmúlt másfél év frakció-töredékeivel folytatott munkát egy könnyebb döntéshozatalt ígérő helyzet váltja fel.

A politikus kiemelte: a választási eredmények azt mutatják, a pécsiek elégedettek voltak az elmúlt másfél év eredményeivel. Páva Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta: feladat a következő esztendőkre is maradt bőven. A munkahely-teremtést, a költségvetés helyzetének rendezését, és a közszolgáltatások, elsősorban a helyi tömegközlekedés színvonalának fejlesztését tartom legfontosabb feladataimnak – mondta.

Az alacsony részvételi arányról Páva Zsolt úgy vélekedett, hogy azok, akik aktívan el akartak menni szavazni, leadták voksukat, akik pedig nem mentek el szavazni, azok minden bizonnyal azt érezhették, hogy jó irányba tartanak a város dolgai, ezért nincs szükség a szavazatukra.

Papírforma eredmény született – értékelte a szavazatok 19 százalékát begyűjtő Meixner András a választás eredményét. Az MSZP pécsi polgármester-jelöltje a Független Hírügynökségnek úgy fogalmazott: a kampány-időszakban nem volt olyan téma, amivel pártja határozhatta volna meg a helyi közbeszédet, ráadásul az Európa Kulturális Fővárosa program kommunikációs büdzséje olyan helyzeti előnyt biztosított a polgármesternek, amivel a szocialisták nem vehették fel a versenyt.

A választók 20 százalékának támogatása jelenleg reális, ez azt jelenti, hogy négy képviselőt küldhetünk majd a közgyűlésbe – mondta el Meixner András. A politikus hozzátette, céljuk az, hogy az MSZP-t szerethető és becsülhető párttá tegyék, amit fegyelmezett és szakmaiságon alapuló ellenzéki munkával szeretnének elérni.

Az alacsony részvétellel kapcsolatban Meixner András jelezte, hogy Pécsett a választások tekintetében egyfajta apátia alakult ki, hiszen az elmúlt 2 évben folyamatosan szavazniuk kellett a pécsieknek. A politikus szerint mindkét oldal szavazói közül sokan maradtak otthon, amit az előre lefutottnak tűnő választás is indokolt.

Az előzetes eredmények szerint a pécsi közgyűlésbe a polgármesteren túl 19 képviselőt küldhet a Fidesz, az MSZP-nek négy, az LMP-nek és a Jobbiknak pedig 2-2 képviselője lehet.

– Független Hírügynökség –








hirdetés