Helyi közélet

2016.08.08. 12:25

Mint egy álom: Párizsba hívták, dobogós lett

Görbeháza - Az elismerés mellé tízezer eurót is kiérdemelt a csapat.

Görbeháza - Az elismerés mellé tízezer eurót is kiérdemelt a csapat.

A közös szabadságot emelte ki élményei közül Holoda László, aki tizedmagával második helyezést ért el egy nemzetközi táncversenyen, amelyen 480 csoport indult.

– Régi hobbim jumpstyle táncstílus, amit 2008-ban interneten fellelhető videókból kezdtem el tanulni – mesélte történetét Rózsa Ibolya érdeklődésére. Két hónapja egy produceri irodától hívtak fel a lehetőséggel: utazzak el több mint két hétre Párizsba, külföldi táncosokkal alkossunk egy koreográfiát és mutassuk meg azt a Danse Élargie 2016. nevű nemzetközi megmérettetésen. Rögtön igent mondtam. Csak a repülés miatt izgultam egy kissé – számolt be. A telefon túlsó végén lévő, két koreográfusból és egy szervezőből álló szervezet egy éve kezdett el foglalkozni a műfajjal, és az eseményre ütős csapatot igyekeztek összeállítani Európa „jumpereiből”. Ehhez szponzorokat kerestek, így sikerült bejutniuk a versenyre, amelyet igen illusztris helyen, a párizsi Theatre de la Ville nevű színházban rendeztek.

Csodálatos érzés volt több mint ezer néző előtt a színpadon táncolni. Csoportunkat két lány és nyolc fiú alkotta, nemzetiség tekintetében: francia, holland, lengyel, ukrán és egyetlen magyarként, én. Az előszűrőn 17 induló bandát választottak ki, amelyeket meghívtak a kétnapos eseményre. Amikor először a deszkákra álltunk, senki sem gondolta, hogy produkció van a tarsolyunkban, hiszen majdhogynem utcai ruhában voltunk, csak a dzsekink volt egyforma. Aztán a bemutatkozások végén mind a 17 csapat, 200-300 ember a színpadra állt. Nagy meglepetésünkre a mi zenénket kezdték lejátszani, és az összes táncos a mi lépéseinket utánozta. A második napra tíz csapat maradt. Végül második helyezést értünk el. Párizs gyönyörű, mégis az az érzés maradt meg bennem leginkább, hogy szabadnak éreztük magunkat együtt, minden kulturális különbözőségünk ellenére. Ez a legfontosabb üzenete ennek az együtt töltött két hétnek” – zárta a táncos.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában