Partiban maradni a visszavágóra

A DVSC-Korvex Podgoricán a Buducsnoszt ellen játszik KEK-meccset szombaton este.

A szerdai, Siófok ellen sikeresen megvívott bajnoki meccset követően a Loki alakulata elfoglalta kényelmes helyét a minden igényt kielégítő buszon, és Montenegró fővárosa, Podgorica felé vették az irányt Szabó Valériáék. A debreceni kontingens 16 órás utazást követően megérkezett a KEK nyolcaddöntő helyszínére, ahol csütörtökön este már edzettek is a hölgyek.

– Bár hosszú volt az út, szerencsére semmi problémánk nem volt. Kora délután érkeztünk meg Podgoricába, s este, a meccs időpontjában, azaz 20 órától tartottunk egy átmozgató edzést a lányoknak. Igaz, nem mérkőzés helyszínén gyakorolhattunk, de így is szükség volt a tréningre – nyilatkozta a Naplónak Bakó Botond, a DVSC-Korvex vezetőedzője, aki hozzátette, kiváló körülmények fogadták a csapatot, minden igényt kielégítő a szálloda, és a vendéglátók valamennyi kérésüket teljesítik. A cívisvárosi mester alárulta, a csapat háza táján adódtak gondok, mivel Kazai Anita és Hornyák Dóra lázas beteg, s több játékoson is jelentkeztek a kórság első jelei, így a gárdával utazó orvosnak van dolga.

Kemény ellenfél

– Papíron a Podgorica a párviadal esélyese, hiszen nevek és eredmények alapján többra taksált csapat a Lokinál, viszont hangsúlyozom, mindez csak papíron igaz. A sportban sokszor bebizonyosodott már, hogy nem mindig az esélyesebb gárda nyer, ezt a tétel próbáljuk most igazolni mi is. Olyan eredményt szeretnénk elérni Montenegróban, amivel még nyílttá tehetjük a debreceni visszavágót – mondta Bakó, majd jellemezte a Kindl Gabriellát és Szamoránsky Piroskát is foglalkoztató riválist. – A Buducsnoszt magas játékosokból áll, és masszív alakulat, mindennek ellenére gyorsak. Az ellenfél egyik előnye, hogy már megszokták a nemzetközi mérkőzések tempóját, így kíváncsian várom, a játékosaim mennyire bírják majd ezt a ritmust. Annak ellenére, hogy a Podgorica a 3. helyen végzett a BL-csoportjában, komoly sikereket ért el a mérkőzéssorozat alatt.

Sikerre éhesen

– Azt várom a csapattól, hogy sikerre éhes társaság vegye fel a harcot a Moracsa Csarnokban; s az a minimális követelmény, hogy a lányok „meghaljanak” a pályán. Eljutottak a hírek hozzánk is, miszerint a szurkolók eljönnek Podgoricába szurkolni nekünk, aminek nagyon örülünk, s mindent elkövetünk majd azért, hogy megháláljuk a buzdításukat – fogalmazott Bakó Botond.