Parkolhatnak kedvezményesen a debreceni albérlők?

Akt.:
A kép illusztráció
A kép illusztráció - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nem tervezi a hatályos szabályozás megváltoztatását a debreceni önkormányzat.

Egyik olvasónk arról számolt be szerkesztőségünknek küldött levelében, hogy a közelmúltban az a debreceni utca is része lett a fizetős parkolózónának, ahol ő albérletben lakik.

Ennek kapcsán azzal szembesült, hogy az ott lakástulajdonnal rendelkezőkkel ellentétben, az albérlőknek nem jár kedvezményes parkolóbérlet. A panaszos úgy véli, hogy módosítani kellene a vonatkozó szabályokat, nem kellene hátrányosan megkülönböztetni az albérlőket. Így ugyanis az albérlőknek 4 724 forint helyett csaknem 70 ezer forintot kell fizetniük az éves parkolóbérletért – állította.

A címek egyezése esetén

Az észrevételt továbbítottuk a debreceni polgármesteri hivatalnak, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a kedvezményes parkolóbérletek vásárlásának feltételeit egy 2014-ben meghozott önkormányzati rendelet tartalmazza.

Eszerint ezt csak azok kaphatják meg, akiknek megegyezik a lakcímkártyájukon szereplő címük az autó tulajdonosának, üzemben tartójának forgalmi engedélyébe beírt címmel.

Nem tervezik módosítani

Megkérdeztük: nem lehetne az albérlőknek is – főleg azoknak, akik sok évig egy helyen laknak – ugyanazt a parkolási kedvezményt adni, mint amit a lakás-, háztulajdonosok kapnak? Illetve: mekkora anyagi kiesést jelentene ez az önkormányzatnak?

A válasz szerint

nem tervezi a város a szabályozás módosítását az albérlők érdekében. Az albérlőkről az önkormányzat nyilvántartást nem vezet, ezért ilyen számítást nem áll módjukban készíteni”

– közölték.

Felére csökkent az ára

Hozzátették: 2017. január 1-től a lakossági kedvezményes éves parkolóbérlet ára 50 százalékkal csökkent, így lett nettó 4 724 forint, ami bruttó 6 ezer forintot jelent a kiemelt, az I-es és a II-es díjfizetési kötelezettségbe tartozó várakozási területeken.

A kérdésben szereplő nettó 69 291 forint éves fizetési kötelezettség az I-es és a II-es várakozási övezetben érvényes bérlet áfa nélkül számított nettó díja.

HBN–OCs


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Korábban már beszámoltunk róla, hogy a belvárosi forgalomváltozáshoz kapcsolódva új bicikliutakkal bővül a cívisvárosi hálózat. Ennek kapcsán érdeklődtünk Debrecen utcáin, kinek mi a véleménye a kerékpáros közlekedésről. Nem igazán szoktam biciklizni, Debrecen területén pedig nem vagyo...

Eltérően látja a taxisutánpótlást a város két nagy társaságának vezetője
Debrecen - Eltérően ítélik meg a személyszállítási piac helyzetét a cívisvárosban fuvarozó két cég vezetői. Alapjában másképp ítélik meg a debreceni taxipiac jelenlegi helyzetét a két helyi taxicégnél. A Főnix Taxi vezetője szerint – mivel időnként kevés a taxi – növelni kellene a taxisok sz...

Nehéz megítélni, hogy kihajthatunk-e itt
Debrecen - A lakóház elé, közterületre ültetett növényeket az ott lakóknak kötelességük gondozni. Balesetveszélyes útkereszteződést vettünk észre Debrecenben, az Acsádi úton. A Bellegelő utcáról az Acsádi útra fordulni szándékozók elől – a Sámsoni út felé eső sarkon – egy körülbelül 2 méter ma...








hirdetés