“Párizsi Udvar: lehullt a lepel, és nem az kaptuk, amit vártunk!”

Akt.:
A levélíró szerint jobban kellett volna illeszkednie a tanítóképző épületéhez
A levélíró szerint jobban kellett volna illeszkednie a tanítóképző épületéhez - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A közelmúltban több észrevételt kapunk a Debrecen belvárosában átadott, úgynevezett Párizsi Udvar kapcsán. Két olvasói levelet továbbítottunk a város főépítészéhez is.

Lehullt a lepel…

Pár évvel ezelőtt a Hunyadi utca kereszteződésében annak tudatában néztünk szembe az átalakuló városképpel, hogy unokáinknak is lesz öröme benne. Akkor a félmúlt és a jelen jelent meg előttünk: egy műemléki épület, az egykori városgazdaház; a 21. századnak szánt bevásárlóközpont; és egy városképi házsor, melynek fennmaradásában reménykedtünk.

Az akkor már megbontott épületek felidézték bennem Sápi Lajos, volt városi építész gondolatait: „A korszerűsítés szellemében talán észre sem vesszük, hogy olyan városrészek, utcák vagy házak tűnnek el, melyek településtörténeti vagy más szempontból pótolhatatlanok, lebontunk olyan épületeket, melyek, ha megjelenésükben nem is árulnak el rendkívüli kiképzési formákat, számunkra értékes emlékeket őriznek, később hiányt jelent majd az amúgy is szűkös számú emlékeinkben”. Ez a gondolat a 21. században sem veszítette el aktualitását.

Teltek, múltak az évek, és először arról értesült, hogy a Párizsi udvar tervezésekor több tervmódosítás után megállapodtak a 3-4 ház sorsáról. Aztán addig-addig bontogattak körülötte mindent, amíg éppen maradt belőlük valami, de főhomlokzatukkal állt a házsor, és a kivitelezési tervben ígéretes védelem alá helyezték.

Azóta lehullt a lepel, és nem azt kaptuk, amit vártunk! Egyedi érdemnek tekinthető, hogy a Péterfia utca 13. számú ház homlokzatán az ablakdíszek, a szemöldökpárkányon megjelenített fejszobrocskák szépek maradtak, de „kajánul” mosolyognak; lám, itt vagyok, csak nem az vagyok, aki voltam. A városképet nem csak egyetlen épület teszi azzá. Mi lett a szomszéd épületekkel? Ami feltárult a szemünk előtt, a modernizmus jegyében talmi, semleges utcai tömeggé vált. Nem volt senki (főépítész, műemlékes szakember) aki közben szót emelt volna? Miért van, hogy ennyire kiszolgáltatottak vagyunk az épített örökség értékeinek megőrzésében!?

Sajnos, a 20. század elején is nagy számban épülő cívis házak ma már nem jellemzői városunknak. Ugyanakkor a nyerstégla-kiképzésben készült református főgimnázium épülete és a Péterfia utca 27. alatt található műemléki lakóház, a múzeum miatt is több figyelmet érdemelt volna az építkezés.

– Tóth Ferenc, Debrecen –

Debrecen modern építészetéről

Nem vagyok építész csak egyszerű szemlélődő városlakó, immáron lokálpatrióta, aki 13 éve lakik Debrecenben. Elmondható, hogy rengeteget fejlődött a város, új utak épültek és épületek tömkelegei nőttek ki a földből, egyes városrészek arculata – nem feltétlenül az előnyére – meg is változott, sőt el is tűnt! Ez a modernizáció, a fejlődés velejárója mondhatnák a szakemberek. Csakhogy, ha már építkezünk, legalább a belváros legyen az, amely őrzi Debrecen arculatát, hisz így is nagyon kevés épület maradt meg a történelem viharai közepette.

Amikor a sajtó 2014 decemberében hírül adta, hogy a városnak új főépítésze lesz China Tibor személyében és külön Főépítészi Irodát is létrehoznak számára (amelynek lesz településképi csoportja is!), elkezdtem reménykedni. A főépítész ugyanis úgy nyilatkozott, hogy fontosnak tartja, Debrecen modern építészete idomuljon a város hagyományosnak mondható építészeti stílusához. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy műszaki főiskolásokat küldött ki a városba és a megyébe, felmérni a műemléki épületeket és azok cívis motívumkincsét összegyűjteni, melyek beépíthetők Debrecen majdani új épületeibe. Örültem, hogy van egy műemlékvédelmi főépítészünk. De az öröm a Párizsi udvar felépülésével szertefoszlott!


pu2

Fotó: Derencsényi István


Emlékszem, hogy a város milyen harcokat folytatott a Ráday Mihályék vezette országos műemlékvédelmi szervezettel, ez utóbbiak csak úgy mentek bele a védettséget élvező Péterfia utcai építkezésbe, ha meghagyják legalább az utcai frontra eső polgári épületek homlokzatait. Ezzel még nincs is gond ezt meg is hagyták. Viszont, a felépült Bauhaus jellegű épülettömb Péterfia utcára eső része sokkal szebb, egységesebb képet mutatott volna ha a felső szintek homlokzata idomul az alsóhoz, legalább az ablakkeretezésnél és nem aggatják tele fémrácsozatokkal, mögé dugva pár száradt faágat. Ez a 70-es évek funkcionalista, szocreál borzadályos stílusát idézi elém.

A csalódásom csak fokozódott a Bajcsy-Zsilinszky utca sétálóövezetébe eső régi cívis polgárház lerombolásával. Mert ez az utca még őrzi cívis jellegét, és egy modern ház beékelődése nem igazán tesz jót az utca városképnek. Legalább az épület homlokzatát hagyták volna meg, vagy annak mintázatát örökítették volna át az egységesebb utcaképhez.

Az új, modern bauhaus jellegű épületeknek is van létjogosultsága, de nem ebben a városrészben, hanem a panelkörnyezetben (jó példa erre a Füredi úti „Csekő-ház”, és még ide sorolható a Burgundia – Csapó utca saroknál felépült új háztömb is)!

– Józsi Lajos, Debrecen –

A minőségi építészet alapja

Debreceni születésű, a városhoz ezer szállal kötődő – és immár a városképért is felelős – építészként szeretnék reagálni az észrevételekre. Először is, az általam irányított szervezet korábban is létezett, más néven, más strukturális és személyi összetétellel. Mintegy másfél évvel ezelőtt létrejött főépítészi iroda egyrészt a városfejlesztés koncepcionális alapját teremti meg és a városkép alakításának eszközeivel igyekszik tenni az egységesebb, esztétikusabb, vizuális összhatásáért.

Ehhez kapcsolódóan nagyon fontos elem a helyi építészeti örökségünkhöz való viszonyulás, ami a kortárs építészet eszközrendszerével kell megteremteni. Az illeszkedés nem a régi formajegyek, részletek szolgai módon való lekopírozását jelenti, hanem legalább egy olyan határozott és felismerhető kapcsolatrendszer a régi és az új épületek között, mely a kontinuitást biztosítja. Ez lehet anyaghasználat, tömegformálás, nyílásrend, beépítési mód, de természetesen nem ezek összessége, mert akkor a régi épület lemásolásához jutunk el, ami zsákutca.

Magamat nem tartom „műemlékvédelmi főépítésznek”, sőt kifejezetten támogatom a friss és innovatív építészeti gondolatokat, viszont a környezethez való viszonyrendszer feltárását nagyon fontos tervezői feladatnak, egyúttal a minőségi építészet alapjának tartom. A cívis házak egyetemista hallgatókkal történő felmérése pontosan ezen célt szolgálja, a régi házak pontosabb feltárásával tudunk hitelesen kortárs épületeket létrehozni ilyen típusú környezetben.

A Párizsi Udvar területének beépítésére az elmúlt 15 év alatt jó néhány terv-változat készült el több jó nevű alkotótól, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége mesteriskolájának hallgatóitól is. Az engedélyezési eljárást megelőzően a jelenleg álló épület tervét a befektetők által megrendelt és elkészített három vázlatterv közül javasolta a Tervtanács továbbtervezésre 2010-ben. Az engedélyezési eljárás során több hatóságot is bevontak, így a műemlékvédelmit is.

A közvélemény és a közízlés nem feltétlenül fogadja be teljes mértékben az új épületeket, erre az építészettörténetben több példa is van. Hozzá kell tenni, hogy az épület megjelenése még nem érte el azt a tervezett formát, ami az eredeti tervezői koncepció részét képezte, mivel a fém rácsozat növényzettel történő feloldása (befuttatása) még nem érvényesül. Tény, hogy minden kortárs épület valós értékét a jövőben fogja megkapni pro- és kontra egyaránt.

Végezetül, az a véleményem, hogy a modern építészetnek (ami nem „Bauhaus-jellegű”, mivel már az is egy építészettörténeti kor) mindenhol lehet létjogosultsága, nem csak panelkörnyezetben, viszont az alkotói magatartásnak minden helyzetben kellő érzékenységgel kell a környezethez viszonyulnia.

– China Tibor, főépítész –








hirdetés