Párizsi merényletek – Szakértő: a felderítést nehezíti az IÁ nemzetközi jelenléte

Budapest – Az Iszlám Állam által elkövetett terrortámadások előrejelzését és a tettesek felderítését nehezíti, hogy a terrorszervezet immár 11 országban működik – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára szerdán a M1 aktuális csatorna műsorában.

Kis-Benedek József hangsúlyozta, hogy a francia titkosszolgálat Európa egyik legfelkészültebb hírszerző szervezete, és ott van a világ 10 legjobbja között, ám a terrorcselekmény nemzetközi jellege miatt mégis időigényes a szálak felderítése.

Vagyis össze kell fognia az európai országoknak a terrorizmus ellen – tette hozzá.

Közlése szerint, ugyan a terrorszervezetek sokszor felvállalnak olyan eseteket is, amelyeket nem ők követtek el, ám a párizsi merényletek mögött biztosan az Iszlám Állam áll.

Egyszerű eszközökkel kivitelezett, ám kiválóan megszervezett, összehangolt akciót hajtottak végre. Eközben pedig profi módon használják a médiát, az internetet – értékelte a történteket az egyetemi tanár.

– MIT –








hirdetés