Pardon!

Végre vége a vasárnapi zárva tartásnak – lélegezhettek fel sokan Rogán Antal hétfői bejelentése után. Bár a miniszter próbálta a döntést úgy kommunikálni, mintha azt csak az állampolgárok érdekében hozták volna, ám azok számára, akik kicsit is követték a történetet, nyilvánvaló, hogy ez nem belátás kérdése volt. Ha az lett volna, legalább annyit mondanak: Pardon! Sz. Fabók Ágnes írása.

„Az elmúlt egy évben nem sikerült meggyőzni az embereket arról, hogy ez az intézkedés az ő szempontjukból is sikeres” – mondta Rogán. Pardon, a kormányon kívül kinek a szempontjából is volt ez sikeres? – kérdezem, bár tudom, statisztikákkal igyekeztek alátámasztani az elmúlt egy évet, ám a számok mögött (nőtt a foglalkoztatás és a vásárlások nettó értéke) más okok is meghúzódhatnak. „Felelőtlenség lenne, hogyha ebben a kérdésben most népszavazásra kerülne sor” – fogalmazott Rogán, hangsúlyozva: sokba kerülne. Sokba, főleg a Fidesznek, hiszen minden esély megvan, pardon, volt arra, hogy az MSZP egy sikeres népszavazással erősödjön meg. De erre is volt magyarázat, a pénzt inkább egy számukra, pardon, számunkra fontos népszavazásra kell elkölteni. És ez olyan biztos, mint az, hogy a családoknak jó a vasárnapi zárva tartás. Pardon, mégse…

– Sz. Fabók Ágnes –








hirdetés