Parancsnokváltási ünnepség a Kossuth téren

Parancsnokváltási ünnepség a Kossuth téren

Ünnepélyesen beiktatták az új
tábornokot, ugyanakkor 250
békefenntartótól
búcsúztak.  Video Video


Debrecen – Parancsnokot váltottak a
Magyar Honvédség 5. Bocskai István
Lövészdandárnál.
Böröndi Gábor
dandártábornok, a dandár
korábbi parancsnokhelyettese vette át a
vezetői teendőket a leköszönő
Kovács Józseftől.
Február 2-án a Kossuth téren
került sor a hivatalos ünnepségre.
Kovács József
vezérőrnagy, aki az
elkövetkezendőkben az
Összhaderőnemi Parancsnokság
parancsnokhelyettes beosztást látja el,
beszédében kiemelte: A dandár
megerősödve fejezte be az
átalakítást. Legnagyobb
értéke a személyi
állomány. Böröndi
Gábor
legfontosabb feladatának a
békefenntartó munkában
részt vevők sikeres
felkészítését
tekinti. A rendezvényen jelen volt
Szekeres Imre honvédelmi
miniszter, aki elmondta: a hatékonyan és
takarékosan működő
honvédség egyik fontos alakulata a
debreceni dandár.

Nagy kihívás


Az ünnepségen búcsúztak el
attól a 250 katonától, akik
tavasztól kezdik meg
békemissziós
szolgálatukat Afganisztánban. A
Tartományi
Újjáépítési Csoport
6. váltása október 6-án
kezdte
felkészülését. Hat
hónapig szolgálnak majd Pol-e-Khumriban.
Török Tibor
szakaszvezető a haradik misszióba indul
márciusban, korábban
kétszer Koszovóban teljesített
szolgálatot. – Nagy kihívás az
afganisztáni misszió, még akkor
is, ha már vannak tapasztalataim. Mind lelkileg,
mind testileg erős igénybevételnek
leszünk kitéve. Egészséges
félelem van bennem, ami segít
abban, hogy még jobb legyek. A legnehezebb az,
hogy távol vagyok a családomtól –
véli a szakaszvezető.