Pár gondolat a tavaszi gazdareményekről

Pár gondolat a tavaszi gazdareményekről
© Illusztráció: Derencsényi István
Budapest – A magyar gazdaság helyzetéről inkább középtávon vélekedik optimistán a szektor.

Az agrártámogatások és a zöldítés idei módosításai, valamint a következő, 2020-ban kezdődő új uniós ciklus támogatásainak bizonytalansága komoly kihívás elé állítja a mezőgazdaságot. Az agrárvállalatok többsége a gazdaság teljesítményének lassú növekedésére számít, beruházási szándékuk erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatoké, azonban a kormányzati gazdaságpolitika érzékenyen érintheti őket.

Mire számítanak?

Idén több ponton is változnak a termeléshez kötött agrártámogatások, valamint a zöldítés feltételei, amely újabb változás elé állítja az agráriumot. Egy kutatás eredménye azt mutatja, hogy a magyar gazdaság helyzetéről inkább középtávon vélekedik optimistán a szektor. Rövid távon közel kétharmaduk a jelenlegi növekedési ütem szinten maradását várja, és minden negyedik cég számít annak további fellendülésére, miközben a vállalatok egytizede vár visszaesést. Hároméves időtávon viszont már jóval optimistábbak, közel azonos arányban bíznak a mostani gazdasági teljesítmény folytatódásában és az ennél is erőteljesebb növekedésben. A kormányzati intézkedések pozitív oldalát kevésbé látja a mezőgazdaság. Ezt mutatja, hogy bár a cégek többsége szerint nem változtat helyzetükön a jelenlegi gazdaságpolitika, minden második nyilatkozott arról, hogy kifejezetten negatívan fogja befolyásolni működésüket idén. A közterhekkel kapcsolatban azonban derűlátók: minden ötödik agrárvállalat számít csökkenő adókra és járulékokra az idei évben, feltehetően a felméréskor bejelentett kedvező adóváltozások következtében.

Beruháznának

Idén növekedhetnek az agrárberuházások. Minden második agrárcég tervez valamilyen fejlesztést a következő 12 hónap során, miközben a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatok esetében ez az arány jóval alacsonyabb. Emellett legalább ilyen fontos, hogy az agrárium közel negyede tervezi növelni a beruházásokra fordítandó kiadásait. Idén elsősorban technológiafejlesztésre készülnek a cégek, de kapacitásbővítésben és értékesítés fejlesztésben is gondolkodik a szektor.

HBN