Pályán az olaszok és a brazilok

Pályán az olaszok és a brazilok
A hét végén két világbajnok, Olaszország és Brazília is pályára lép.

Természetesen hét végén is folytatódik a nagyüzem a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, mindkét nap három-három mérkőzésre kerül sor. A szombati nap első találkozóján, 13. 30-tól az E csoport két hárompontos gárdája, Hollandia és Japán együttese mérkőzik meg, amelyik nemzeti tizenegy nyerni tud, vélhetően a kvartettből is továbbléphet. Mint ismert, az oranje Dánia válogatottját verte 2–0-ra az előző körben, míg a japánok – némi meglepetésre – egy Honda-találattal két vállra fektették Kamerunt.

A holland–japán után, 16 órakor kezdődik a Ghána–Ausztrália összecsapás a D csoportban. Az afrikaiak egy hajrában lőtt tizenegyes-góllal verték meg Szerbiát az első fordulóban, míg az „auszik” csúnyán beleszaladtak a késbe Németország ellen (0–4). A papírforma inkább a ghánai csapat mellett szól, amely győzelmével hat ponttal várhatná az utolsó kört.

A nap utolsó mérkőzésén két pont nélküli alakulat, Dánia és Kamerun ad randevút egymásnak. Az északiak úgy kaptak ki Hollandiától az első meccsükön, hogy egyenrangú partnerek voltak és Kamerun sem vallott szégyent a japánok ellen (0–1). Mindkét gárdának égetően szüksége van a pontokra, ebből tehát akár egy jó meccs is kerekedhet!

Ismét pályán Brazília

Vasánap ebéd után (13.30) először a Szlovákia–Paraguay találkozót tekinthetjük meg az F csoportban, abban a kvartettben, amelyben mindenkinek egy pontja van és egyforma a gólkülönbsége. Nem meglepő módon az olaszok csoportjáról van szó, ugyanis az első körben egyaránt 1–1-es döntetlent játszott egymással a squadra azzurra és Paraguay, valamint Új-Zéland és Szlovákia. A meglehetősen halvány produkcióval kezdő Itália Új-Zéland ellen szeretné megtenni az első lépést a továbbjutás felé, a meccs 16 órakor kezdődik.

A hét végét egy igazi csemege zárja: fél kilenctől Brazília és Elefántcsontpart feszül egymásnak, brazil győzelem esetén a selecao már bizonyosan a legjobb tizenhat között érezheti magát, míg az Elefántok esetleges vereségükkel nagyon nehéz helyzetbe kerülnének. HBN-TN