Pályakezdőből területi vezető – Fiatalok diadalmenete a Vöröskeresztnél

Horváth Rita terepen
Horváth Rita terepen - © Fotó: Vöröskereszt
Debrecen – Komoly beosztásba kerültek hárman, négy fiatal marad hat közül a pályakezdőket foglalkoztató program zárása után a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeténél.

Pályára lépni és pályán maradni nem is olyan egyszerű. Képzettség, képesség, szorgalom, munkatapasztalat, álláslehetőség és természetesen a beilleszkedés képessége: igen sok tényező kell hozzá. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete 15 hónapon át foglalkoztatott frissen végzett, álláskereső fiatalokat, hogy azok munkatapasztalathoz jutva több eséllyel pályázhassanak állásokra. A több, mint 100 éves szervezet munkaköreibe, feladataiba hosszabb betanulási időre van szükség, erre esélyt adott a másfél év. Ezalatt nemcsak tapasztalatot szereztek a fiatalok, hanem bizonyítottak és sikerélményhez jutottak. Újabb lehetőséget is teremtett nekik a viszonylag hosszabb foglalkoztatási idő, hiszen jókor jó helyre kerültek. Amikor váratlanul távoznia kellett egy régebbi munkatársnak, munkakört módosítania, vagy élnie a nyugdíjba vonulással, a megüresedett helyet betölthették az éppen ott dolgozó, a feladatkörbe betanult fiatalok, és folytathatták a munkát szeptember 30. – a pályázati szerződésük lezárulása – után.

Területi vezetők lettek

– A vöröskeresztes munka nagyon sokoldalú, de fokozatosan vont be a feladatokba Balmazújvároson a területi vezető. Folyamatosan biztatott – mondta Bereczki Mariann, aki kommunikáció szakos frissdiplomásként csatlakozott a programhoz 2014. július 1-én. Az egyik munkatársunk elment, így sok feladatot egyedül kellett megoldanom. Ez akkor hátránynak látszott, de hasznomra vált, amikor át kellett venni – feladatkör-módosulás miatt – a terület vezetését – folytatta. Kommunikáció szakos végzettségét kamatoztatja, hiszen nap, mint nap emberekkel foglalkozik, akik a legkülönbözőbb rétegekből, nyelvi világokból érkeznek.

– Nem szavaztak bizalmat a munkáltatók, mivel pályakezdő vagyok, hiányolták a munkatapasztalatot. Gyakran szembesültem azzal, hogy már az interjúk előtt tudták a munkaadók, kit akarnak felvenni a meghirdetett állásra – emlékezett vissza a diploma utáni álláskeresés időszakára Horváth Ildikó Rita, aki a Magyar Vöröskereszt Hajdúnánás Területi Szervezetének munkájába lépett be másfél évvel ezelőtt. Gyógypedagógiai asszisztensi végzettséget szerzett 2011-ben, így a szociális segítségnyújtás feladatait várva várta az első perctől. A hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozott, szülőkkel tartotta a kapcsolatot, és segített a többi vöröskeresztes feladatban. Augusztusban ezeket is a kezébe vette, hiszen megkapta a területi vezetői posztot. – Most koordinálnom kell mindazokat a feladatokat, amelyeknek korábban szereplője voltam. Jó érzés, mert kihívás – mondta.

Mesterfokon

A hat résztvevőből négyet meg tudott tartani a szervezet. A fiatalok értékeket kaptak és teremtettek, azok is, akiknek nem jutott álláshely. Egyikük pályázati asszisztensként dolgozott a megyei irodában, pótolhatatlan szakmai munkát végzett. A pályán marad, ugyanezen a területen dolgozik a jövőben, sőt tanulja is, mert úgy döntött, folytatja egyetemi tanulmányait mesterfokon.

Önállóan látja el a gazdasági előadó feladatait Bánóczki István.

Bánóczki István munka közben | Fotó: Vöröskereszt Bánóczki István munka közben | Fotó: Vöröskereszt ©

A pénzügy-számvitel alapszakos fiatalember eleinte besegített elődjének, és a gazdasági vezetőnek olyan feladatokban, amelyekhez nem volt szükség munkatapasztalatra. Tavasszal kiderült, hogy át kell vennie a teljes munkakört, így nyár közepétől István feladata a megyei szervezet készpénzkezelése, az adomány-, tagnyilvántartás, a személyi ügyek és a tárgyi eszközök kezelése. A csapatba beilleszkedett, nagyon szeret segíteni, mindenben, amihez ért. – A feladataim jó része ráadásul szakmámba vág, a másik része olyan, amit a szervezet működéséhez a gazdasági előadónak vagy egy munkatársnak el kell végeznie, és én szívesen teszem – fűzte hozzá az előbbiekhez.

Emberszeretet

– Tetszik az egész! – mondta Petrik Ildikó, aki a Berettyóújfaluban és a hozzá tartozó vöröskeresztes körzetben segíti a munkát. – Szeretem az embereket, szeretek segíteni, és örülök a sokoldalú munkának – foglalta össze, és annak is örül, hogy folytathatja a szolgálatot az illetékes munkaügyi központ három hónapos pályázatában.

A Debrecen Területi Szervezet munkájához Németh Ildikó csatlakozott. Először a véradásszervezést segítette, majd egyre több feladatot vállalt. Két képzésen is részt vett a program elején – az Összevont Katasztrófavédelmi Táborban és az Adománykezelési Továbbképzésen – így az ott tanultakat is hasznosította magyar-kommunikáció szakos diplomája mellett.

– Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete –








hirdetés