Helyi közélet

2013.08.23. 16:32

Huszadszorra nyitja meg kapuit a bábosház

Debrecen - A vasárnap kezdődő évad jubileumi lesz a Vojtina életében: hivatalos bábszínházzá válásának huszadik évfordulóját is ünnepli a 2013/14-es szezonban – derült ki a társulat pénteki évadnyitó ülésén.

Debrecen - A vasárnap kezdődő évad jubileumi lesz a Vojtina életében: hivatalos bábszínházzá válásának huszadik évfordulóját is ünnepli a 2013/14-es szezonban – derült ki a társulat pénteki évadnyitó ülésén.

– E két évtizedre visszatekintve legbüszkébbek talán arra lehetünk, hogy az egyre nehezebb finanszírozási körülmények ellenére is sikerült folyamatosan növelni a látogatók, a bérletesek számát, miközben mindig új rendezvényekkel vártuk őket, több programunkkal is hagyományt teremtve – összegezte Asbóth Anikó igazgató.

Fentiek alátámasztására elmondta: a Vojtinának mostanra évi 40 ezer nézője van, és a 2005 óta minden évben elvégzett felmérések a közönség elégedettségét mutatják. Debrecen kulturális életének egyik legbiztosabb pillére az intézmény, mely értéket és minőséget figyelembe véve munkálkodik – hangsúlyozta az igazgató. Elmondta, hogy továbbra is kiemelt színházként dolgoznak, ami nem csak elismerést jelent, hanem többlet feladatokat is, így például folytatják színházi nevelési programjukat.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában