Pálinka szerelmem…

Pálinka szerelmem…
Légy az enyém –így folytatódik a jófajta kisüstit istenítők himnuszának is beillő Magna Cum Laude szám, amelynél szívhez szólóbban még nem fogalmazták meg a férfiember viszonyát e csodálatos hungarikumhoz (elnézést a páleszt szintén kedvelő hölgyektől).

„Az istenek könnycseppje gyógyír. Bánatra, örömre. Én téged fogadlak egyszer majd. Gyermekként örökbe.” – gördülnek tovább a sorok, mint a torkunkon az enyhén karcos.

 
A „hápé” (még egy becézés) hozzánk tartozik, magyarságunk szimbóluma is lehetne, így igencsak kiverte a biztosítékot, amikor néhány éve bekeményített az Unió. Nem elég, hogy Brüsszelre hivatkozva a kifőzésre ellehetetlenítő adót vetettek ki, de még az ajándékozás is bűnnek számított volna, amennyiben a legális módon lepárolt pálinkáját valaki tovább adja (á, ilyet senki nem tett) . Akkoriban összeomlani látszott a világ, mert a ráérő nyugdíjasok és a munkában megfáradt családfők életét megszépítő időtöltés került veszélybe. A maguk passziójára ugyanis csak kevesen bíbelődnek a cefrével, kell az az elismerő cuppantás közvetlenül a torokköszörülést követően a kóstoltatottól. Közös népi játék ez, melyet most újra visszakapunk rendtől, rangtól függetlenül.
 
Eddig bűntették a házi pancsolást, bár ez sok zugfőzdést nem riasztott vissza, míg nem jött a finánc. Most már ettől sem kell tartani, s milyen érdekes éppen 90 év után…

 
Égerházi Péter








hirdetés