Pásztorünnep

2019.10.21. 21:36

Elszámoltak a pásztorok Hajdúnánáson

Pásztorünnepre gyűltek össze a nánásiak október 20-án a Kendereskertben, ahol téli nyughelyükre terelték a jószágokat.

Fotó: Fekete Andrea

A hagyományoknak megfelelően az állatok „szoruláskor” – amikor már akár havat is vihetnek a hátukon – a pásztorok elszámoltatását követően vonulhatnak szálláshelyükre. Az elszámoltatást, a számadást a Kendereskertben Gencsi Zoltán végezte annak rendje-módja szerint a gazdának, azaz Szólláth Tibor polgármesternek. A számadó a rovásbot összeillesztésével egyeztette a behajtott állatok mennyiségét a tavasszal kihajtottakéval. A nánási pásztoroknak nem kellett felírni a rovásukra semmi rosszat, azaz pontosan szám szerint elszámoltak az állatokkal. Ennek örömére a Hortobágy Örökös Pásztorai áldomást ittak, majd emlékeztek azokra, akik már nem lehetnek közöttük.

Fotó: Fekete Andrea

Fenntartják a hagyományt

A pásztorünnep része volt a Középkori Királyi Kutyások pásztorkutya-bemutatója, valamint néptánc és népdalkörök műsora is. Mindezek mellett a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület tagjai kézműves bemutatókat tartottak, volt kézműves vásár és ételkóstolás, a kisebbek számára pedig népi játszótér.

Fotó: Fekete Andrea

Gencsi Zoltán – akinek a nevéhez a tavaszi kihajtási és az őszi behajtási ünnepek hagyományának újraélesztése is fűződik – a pusztai legeltető állattartás fontosságát és minél további fenntartását emelte ki a pásztorünnep hagyományainak éltetése mellett. A nap pásztortűz gyújtással ért véget.

Fekete Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában