Ötvenegy honvédra is emlékeztek – Így telt a nemzeti ünnep Földesen

Elhelyezték az emlékezés koszorúit
Elhelyezték az emlékezés koszorúit - © Fotó: Péter Imre
Földes – Március idusán zuhogó eső fogadta a Templom térre tartó emlékezőket. A magyar nemzet nagy ünnepén az 1848-as szabadságharcban harcolt Földesi honvédek bátor tetteire is emlékezett a nagyközség lakossága.

Az Árpád moziban megtartott emlékünnepségen Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester ünnepi köszöntőben, Nagy Sándorné óvónő egykori visszaemlékezések segítségével, a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola negyedik osztályos tanulói – tanáraik: Boldogh Ibolya és Szőkéné Kakucsi Erzsébet rendezésében- zenés, táncos emlékműsorban idézték fel a hősök emlékét. Azokét, akik 1848-ban életkorra és nemzetiségre való tekintet nélkül harcoltak a forradalom és szabadságharc nemes céljaiért és máig ható példaképei nemzetünknek.


f12

Fotó: Péter Imre


A Gyülekezeti teremben megtartott ünnepi Istentiszteleten Kovács András lelkipásztor igehirdetésében az egykori forradalmárok hősiességét és történelmi tettét kiemelve hangsúlyozta: akkor a nemzeti összefogás, a keresztyén és belső hit győzedelmeskedett. Bár a forradalom elbukott, de a forradalmárok áldozata nem lett hiába való.

A zuhogó égi áldás kíséretében az önkormányzat képviselőtestülete, a református egyházközség, az intézmények és több civil szervezet koszorúkkal emlékezett az 1848-s emlékműnél a szabadságharc résztvevőire és helyi honvédjeire. Balásy Györgyre, Balogh Ádámra, Barcsa Sándorra, Báthory Gáborra, Bojtor Péterre, Bereczky Pálra, Bíró Áronra, Benke Lajosra és arra a negyvenhárom társukra, akik hazafias tettükkel beírták nevüket a magyar szabadságharc és Földes történetébe.

HBN-Péter Imre

Címkék: ,


Sporthírek






hirdetés