Aranydiplomát kapott Csikos Sándor, a Csokonai Színház művésze

Akt.:
Csikos Sándor
Csikos Sándor - © Fotó: Máthé András
Budapest – Csikos Sándor színművész pénteken vette át aranydiplomáját.

Számos ismert színművész ünnepeli idén kerek évfordulóját a pályán töltött időnek, köztük a Csokonai Nemzeti Színház kiválósága, Csikos Sándor, aki éppen ötven éve fejezte be tanulmányait színész szakon. Ennek alkalmából ő és társai pénteken a Színház- és Filmművészeti Egyetemen rendezett ünnepségen vették át aranydiplomájukat.

Több mint 200 szerepben

Csikos Sándor 1965-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz, utána a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött – közölte az alkalomból a Csokonai Színház. 1969-ben az Irodalmi színpad, 1972-ben a debreceni Csokonai Színház, 1975-ben a Győri Kisfaludy Színház, 1976-tól újra a Csokonai Színház, majd 1985-ben a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház következett. 1990-től ugyanott színházigazgató. 1994-től újra a Csokonai Színház tagja.

Pályája során több mint kétszáz szerepet játszott el, közöttük kitüntetett helyen szerepelnek magyar drámák alakjai (Madách: Az ember tragédiája, Lucifer; Ratkó József: Segítsd a királyt!, István; Németh László: Széchenyi, címszerep; Sütő András: Pompás Gedeon, a Kántor alakja; Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, Kis János; Szabó Magda: Régimódi történet, Majthényi Béla; Szabó Magda: Kiálts város! Gál Nagy István, a főbíró). Szabó Magda-műveket rendezett is, 2005-ben a Kígyómarást, 2013-ban pedig az évad egyik legsikeresebb előadását, a Régimódi történetet. Emlékezetes alakítást nyújtott Csokonai-drámákban (A méla Tempefői, az Özvegy Karnyóné), Vörösmarty Csongor és Tündéjében, Csehov-színésznek is nevezik, számos Shakespeare-dráma alakját megformálta, de nem áll tőle távol Dosztojevszkij, Schiller és Bulgakov sem.

„Hol, mit nyertem”

A Hitel folyóirat augusztusi száma a 150 éves jubileumát ünneplő Csokonai Színházat választotta témájául. A lapszámban Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész beszélgetett az ötven éve pályán lévő színművésszel. Az alábbi szövegrészeket ebből az interjúból idézzük:

A jól megírt személyiségek vonzanak, teljesen mindegy, hogy az a figura drámai, tragikus, tragikomikus. Az egyikben elsüllyed az ember, mélyre süllyed, a másikban felszabadul. Így jó, az élet is ilyen, kellenek, szükség van a hangulati, érzelmi váltásokra.”

… én színész akartam lenni. Vagy magyartanár. Utóbbiról szó sem lehetett volna, hiszen apám kulák volt, a bátyám teológus, ideológiailag tehát megbízhatatlan voltam. Aki akkoriban osztályidegen volt, nem kellett viselnie semmiféle jelzést, akkor is magával hurcolt egy bélyeget, és mindenhová utána nyúltak. Utánam is. Olthy Magda főigazgató behívott bennünket – Béres Ili, Halász Judit, Tordai Teri, Izsóf Vilmos – gratulálunk, maguk főiskolások, szeptemberben találkozunk. Augusztusban azonban behívott bennünket a minisztériumba Meruk Vilmos főosztályvezető: apjának hány hold földje volt, bátyja hol dolgozik, s itt már éreztem, hogy vesztettem. Eltiltott a főiskolától. Egy év múlva, nos, akkor felvettek.

De hadd mondjak még valamit arról, hol, mit nyertem. Mert valóban gazdag a leltár. A beszédtanítás három nagyjától tanultam: Fischer Sándor technikát tanított, Gáti József elemzésben adott sokat, Montágh Imre a beszédet a személyiség részévé tette. A Debreceni Színjátszó Stúdió tagjai, anno: Eszenyi Enikő, Szarvas Jóska, Varga Éva, Varga Marika, remek névsor. Aztán az Ady következett, ahol immár húsz éve tanítok. Nádasdy Kálmán mondta, a tanítás olyan, mint a kertészkedés, az ember gondozza, kapálja, öntözi, neveli, de virágot csak később hajt. Ezért nem is találom egészen pontosnak a tanár kifejezést, hiszen a tanítás tárgya mindenkinek saját maga, a szíve, lelke, a képessége. Valamit sikerül megtanítanom, hozzásegíthetem őket, a tanítványokat, hogy a pályára kerüljenek.

Egyet azonban számon kérek: a szép, magyar beszédet… A főiskolán, most már egyetemen, minden évben van tanítványunk, olyan színész-osztály is ahol négy, sőt öt egykori adys diák is van.

HBN








hirdetés