Öttusa vk-döntő – Alekszejev Tamara győzött

Budapest/Vilnius – Alekszejev Tamara nyerte a nők versenyét az öttusázók világkupa-sorozatának litvániai döntőjében, Vilniusban. Kovács Sarolta hetedik, Varga Eszter pedig 29. lett.

A körvívást – melynek során mindenki mindenkivel megmérkőzött – már csütörtökön, még a férfiak versenyét megelőzően lebonyolították, s 28 győzelemmel, illetve 7 vereséggel Alekszejev az élen állt. A 200 méteres úszásban 2:19.56 perccel a 15. időt érte el, de így is első volt összesítésben, akárcsak a lovaglás után, melyben hibátlan teljesítménye 300 pontot ért. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futást 12:37.04 perc alatt teljesítette, ez a 15. legjobb eredmény volt, s ezzel is magabiztosan végzett az élen az olimpiai és világbajnok litván Laura Asadauskaite előtt.

Kovács, a tavalyi év egyéni vb-aranyérmese a pástokon 20 ellenfelét győzte le és 15-től kapott ki, ezzel akkor kilencedik volt, a szombati folytatásban aztán az uszodában 2:10.45-tel a második leggyorsabbnak bizonyult, amivel fel tudott jönni a hatodik helyre, majd Alekszejevhez hasonlóan hiba nélkül, szintidőn belül ment végig a lovaspályán, így már a harmadik helyen állt. A kombinált számban viszont – 12:50.01-es eredménnyel – négy helyet visszacsúszott.

A finálé harmadik magyar résztvevője, Varga Eszter 11/24-gyel zárta a vívást, 2:16.56-ot úszott, 291 pontot lovagolt és 13:22.01 perc alatt teljesítette a lövészetes futást.

A döntőben a vk-sorozat négy állomásán elért eredmények alapján lehetett elindulni.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

női döntő:

1. Alekszejev Tamara 1384 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 1369
3. Gulnaz Gabajdullina (orosz) 1365
…7. Kovács Sarolta 1340
…29. Varga Eszter 1232

A vk-döntő vasárnap a vegyesváltóval ér véget.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés