Öttusa Eb – Kasza Róbert nem indul Székesfehérváron

Akt.:
Székesfehérvár – Húsz ország több mint száz versenyzője nevezett a keddtől július 23-ig tartó székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságra, melyen sérülés miatt nem vesz részt Kasza Róbert, a magyar válogatott rutinos és egyébként éremesélyes tagja.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Mészáros Attila, a város sportért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy Székesfehérvár és az öttusa összefonódott, s a város a sportág egyik bázisa.

“Nemcsak eredményekben, hanem rendezésben is kiemelkedőt nyújtunk” – mondta, hozzátéve, az Eb-n új versenyhelyszínt avatnak: a vívásra a Széna téri általános iskola udvarán lévő csarnokban kerül sor.

Bretz Gyula, a szövetség elnöke emlékeztetett: Székesfehérvár tavaly olyan magas szintű junior világbajnokságot rendezett, hogy a nemzetközi szövetség a legjobban szervezett 2017-es világversenynek nyilvánította. Az elnök közölte, biztos benne, hogy a házigazdák ezúttal is tartják a színvonalat.

“A női szakágat sok sérülés, betegség sújtotta az idényben, de a felkészülés végére mindenki jó állapotba került” – mondta Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető kifejtette, a három kiemelt versenyző, a rutinos Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara mellett a hagyományos egyéni és csapatversenyben Réti Kamillának ad szereplési lehetőséget. A váltóban két fiatalnak, Gulyás Michelle-nek és Kalincsák Eszternek szavaz bizalmat. A vegyesváltóban a többször bizonyított és a tavaszi kecskeméti világkupán aranyérmes Kovács Sarolta, Demeter Bence páros képviseli a magyar színeket.

Martinek János férfi kapitány távollétében Kállai Ákos adott választ az MTI-nek arra a kérdésre, hogy Kasza Róbert neve miért hiányzik az indulói listáról, holott ő az előzetes tájékoztatásban még biztos résztvevőnek számított.
“Kasza Róbert combhajlítóizom-húzódása miatt, elővigyázatosságból kihagyja az Eb-t, és a szeptemberi, mexikói világbajnokságra készül. Most a sok kihagyás miatt kockázatos lenne az indulása” – jelentette ki. A hagyományos egyéni és csapatversenyre Demeter Bencét, Marosi Ádámot, Regős Gergelyt és Bereczki Richárdot nevezték, a férfi váltóban pedig Szép Balázs és Fröhlich Tamás Bence indul.

Kármán Sándor, a szövetség versenyigazgatója arról beszélt, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságra készülve lövészetből és futásból álló laser-run-futamokat is rendeznek, melyek válogatónak számítanak az idei laser-run vb-re.
A Nu Skin Eb első két napján, kedden és szerdán a női és a férfi váltót rendezik, csütörtökön és pénteken a női és férfi hagyományos verseny selejtezőjére, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor. A program 23-án a vegyesváltóval ér véget. A Széna téri csarnok mellett a Csitáry G. Emil Uszodában, valamint a Bregyó Szabadidő Központban zajlanak majd a versenyszámok.

– MTI –