Otthon van a nagyberuházásokban

Krivi Béla
Krivi Béla - © Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – A polgármesteri hivatal új városfejlesztési főosztályvezetőjére komoly feladatok várnak.

Debrecen. Nincs irigylésre méltó helyzetben a tavaly nyugdíjba vonult Varga Lászlót váltó Krivi Béla, a városfejlesztési főosztály új vezetője. Nem a szakmai tudása és gyakorlata miatt, hanem – mint az a vele folytatott beszélgetésből kiderül – azért, mert olyan ember és vezető helyét kellett átvennie, aki mindenkinek csak „Vargalaci” volt, a névhasználat legnemesebb értelmében.

– Abból kiindulva, hogy tavaly novemberben engem szinte senki nem ismert itt, valóban nehéz örökséget vettem át, de elődömmel, aki támogatta a kinevezésem, nagyon jó a kapcsolatom, s ez sok mindenben segít a kezdetekben – kezdte az új főosztályvezető.

Mérnökszervezeteknél edződött

A bemutatkozásából kiderül, egy budapesti mérnökszervezet képviselőjeként Krivi Béla dolgozott a 2-es villamos-beruházáson is. Ám nem csak azon, mert az előző két évben szinte nem valósulhatott meg az országban olyan nagyberuházás, amelyben ne vett volna részt konzorciumi partnerként az Oviber Kft. mérnökszervezet, melynek kelet- és nyugat-magyarországi részlegét vezette közlekedésépítési főmérnökként. Azelőtt 13 évig műszaki ellenőrként, illetve projektvezető főmérnökként dolgozott. Egyetlen szakasz kivételével Zamárdi és a határ között a teljes M7-es útépítésében részt vett, de nevéhez is fűződik a Margít-híd felújítása és a 4-es metró-beruházás is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Ehhez képest városfejlesztési osztályvezetőként kisebb volumenű, de szerteágazóbb feladatok várják.

– Az elmúlt 25 évben eddig építőipari tervezéssel, kivitelezéssel, út-, vasút- és alagútépítéssel foglalkoztam, azaz a tevékenységem a teljes építőipari szegmenst lefedte. Új terület számomra a városüzemeltetés és a hivatali munkához kapcsolódó adminisztráció. Ugyan még csak három hetem volt az ismerkedésre, de azt már látom, hogy szakmailag jól felkészült, egységes csapatot alkotnak azok, akik a két legfontosabb stratégia területen, a városfejlesztési és a városépítési osztályon dolgoznak. Jó az örökség, amit átvettem, de a folyton változó környezetben – most még jobban előtérbe kerülnek az uniós nagyberuházások a városban – valószínűleg szükség lesz szervezeti átalakításra. Ez természetesen együtt járhat személyi és munkaköri változtatásokkal, de, csak akkor, ha már teljesen átlátom a feladatrendszert, illetve a strukturális működést.

Ami pedig a főosztály vezetését illeti, nem sokban különbözik az eddigi tevékenységemtől, hiszen a korábbi munkahelyeimen is tartottunk vezetői értekezleteket, konzultációkat, kiscsoportos megbeszéléseket, utóbbiakat egyébként kimondottan igénylem is a szakterületen dolgozókkal.

“Oldalt” cserél

A mostani uniós ciklusban több olyan uniós beruházás valósulhat meg Debrecenben, amilyenekkel Krivi Béla éveken át foglalkozott, így megrendelőként mindent tudni fog a „másik oldaltól” elvárható tevékenységekről. Jelenthet ez gördülékenyebb kivitelezést az eddigieknél? – adódott a kérdés.

– Mivel tökéletesen tisztában vagyok, mi a feladata a közreműködő mérnökszervezetnek, azt meg is fogom követelni, és nem hagyom a kelleténél jobban leterhelni a mi dolgozóinkat. Egyelőre ezt látom a legfontosabbnak ebben a témakörben.

HBN-ÉP


Nem szakadt el a várostól

Annak ellenére, hogy néhány hónapja még csak kevesen tudták a városban, ki az Krivi Béla, az új főosztályvezető sosem szakadt el Debrecentől, itt született és járt iskolába, 1986-ban a Mechwart Gépipari Szakközépiskolában letett érettségi után vezetett az útja Győrbe, a közlekedési műszaki főiskolára, ahol közlekedésépítési szakon hidászként szerzett diplomát. Néhány év múlva építőmérnökként diplomázott le a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahonnan újra Debrecenbe tért vissza és tervezőként majd kivitelezőként dolgozott magáncégeknél. A Tóth Árpád Gimnázium, illetve a Biogal tűzoltószertárának a szerkezetépítésen dolgozott és több társasház felépítésében vett részt. Családja végig itt élt, a lánya angol-olasz szakos az egyetemen, a fia a TÁG-ban másodikos

Címkék: ,







hirdetés