„Ottalvós” bulival zárult a nyíracsádi sporttábor

„Ottalvós” bulival zárult a nyíracsádi sporttábor
© Fotó: Kedves Zilahi Enikő
Nyíracsád – Csaknem nyolcvan gyerek vett részt az idei sporttáborban Nyíracsádon.

Idén már negyedik alkalommal vehettek részt nyíracsádi gyermekek a helyi művelődési ház által szervezett egyhetes táborban, amelynek minden évben a községhez tartozó tanyatelepülés, Buzita ad otthont. A július 13-val induló héten pedagógusok, a művelődési ház dolgozói és önkéntesek szerveztek érdekes, izgalmas, mozgalmas és változatos programot a táborlakóknak, akik a 6-16 éves korosztályból kerültek ki.

Fő a biztonság

A gyerekek reggelenként a művelődési ház udvarán gyülekeztek, ahonnan kerékpárral indultak ki Buzitára. A csendes, szinte forgalommenetes tanyatelepülés biztonságos környezetet biztosított a programoknak. A tábori hét előadással indult, amely a kerékpározás legfontosabb szabályairól szólt. Kedden a Gúthi erdőbe tettek kirándulást, szerdán a sport kapa a főszerepet. Míg a kisebbek a kézműves asztalok mellett találtak elfoglaltságot, addig a nagyok labdarúgó, röplabda, sakk, zsinórlabda versenyen vehettek részt.

Visszatérő vendégek

A tábor népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén már csaknem 80 diák jelentkezett, a táborlakók több mint fele pedig visszatérő vendég. A hétéves Kubicza Bianka hetedikes nővérével jött a táborba, Kövér Soma külföldön él, a nyár egy részét azonban Nyíracsádon tölti, s ki nem hagyná a sporttábor jó hangulatát. Czigle Zsanett, Czentye Bence, Antal Richárd már középiskolások. Eddig minden táboron részt vettek, idén pedig már csoportvezetőként segítették a felnőttek munkáját.

Sátoros éjszaka

Utolsó este csak az alsó tagozatosok kerekeztek haza, a nagyokra esti akadályverseny és „ottalvós”, sátoros buli várt. A sátrakra persze szinte nem is volt szükség, hisz a gyerekek alig hunyták le a szemüket. Az éjszakai akadályverseny után szalonnát sütöttek a tábortűznél, a véget nem érő történetek pedig kitartottak csaknem reggelig. A táborlakók ebédjét helyben megtermelt zöldségek felhasználásával a községi önkormányzat biztosította.

HBN–KZE



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés