Ötre emelkedett a bajorországi áradások halálos áldozatainak száma

Berlin – Tovább emelkedett a bajorországi áradások halálos áldozatainak száma, a hatóságok csütörtöki összesítése szerint legkevesebb öten haltak meg.

Csaknem 30 ember hollétéről nem tudni, többségük valószínűleg jól van, csak nem lehet őket elérni, mert az áram- és a vízszolgáltatás mellett a mobilszolgáltatás is akadozik a németországi tartomány katasztrófa sújtotta délkeleti részén. Azonban három idős eltűnt esetében a hatóságok a legrosszabbra számítanak, búvárok bevetésével keresik őket víz alá került otthonukban.

A napok óta tartó heves esőzések miatt Passau térségében szerdán keletkezett áradások meglepték a hatóságokat.

A vidékre egy “esőcunami” zúdult – mondta Markus Söder bajor pénzügyminiszter helikopterrel tett helyszíni szemléje után.

A bajor-osztrák határon fekvő Rottal-Inn járást olyan természeti csapás érte, amely eddig “ezerévente egyszer” fordult elő, de a globális éghajlatváltozás miatt keletkezett és azzal kell számolni, hogy a jövőben gyakoribb lesz – ezt már Ulrike Scharf környezetvédelmi miniszter mondta az Inn folyó partján fekvő Simbachban, amelynek nagy része szerdán alig néhány óra alatt víz alá került.

A kisvárosban és a járás más elárasztott településein legkevesebb 500 lakóházban keletkeztek károk. A tartományi kormány családonként 1500 eurós gyorssegélyt ígér.

A csaknem egy hete tartó, rendkívül csapadékos időjárás révén keletkezett áradások Németország egészét tekintve már kilenc halálos áldozatot szedtek és több tízmillió eurós kárt okoztak.

Áradásokkal küzdenek Bajorország mellett Alsó-Szászország és Észak-Rajna-Vesztfália több területén is, és a következő napok nem hoznak enyhülést, a német meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint legalább a következő hét elejéig marad az esős idő.

– MTI –








hirdetés