Magyarország

2008.01.02. 13:38

Egyelőre nincs itthon influenzajárvány

<p>Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt itthon az influenzás megbetegedések száma, de járvány még nincs.</p>

Friss adatok egyelőre nincsenek, az utolsó, még tavalyi jelentés szerint 8 ezren fordultak eddig orvoshoz influenzával.

Most 2-3 vírustörzs fertőz, ezek közül a Salamon-szigetekről elnevezett kórokozó a leggyakoribb: tízből kilenc esetben ezt mutatják ki. A 19 megye nagy részében már megjelent az influenza, az ország középső részén van a legtöbb beteg, elsősorban Pest megyében. Az ide

kapcsolódó utolsó adatokat 2007 51. hetében rögzítették. Akkor 8 ezren fordultak orvoshoz influenzával. Friss adatok várhatóan a napokban lesznek. Országos járványról akkor beszélhetnek, ha egy hét alatt legalább 20 ezer új beteg jelentkezik - mondta a Függyetlen Hírügynökségnek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezető-helyettese. Elképzelhető, hogy hamarosan elérjük ezt a szintet - tette hozzá Szolnoki István.

Idén eddig 2-3 vírustörzset mutattak ki itthon. A betegek 90 százaléka az izolálása helyéről, vagyis a Salamon-szigetekről elnevezett vírustól fertőződött meg. Ez is a szokásos tünetekkel jár, azaz magas lázzal, fej-és izomfájdalommal és gyengeséggel. Ez sem veszélyesebb a többi vírustörzsnél, és az influenza elleni oltással megelőzhető.

Szolnoki István elmondta azt is, hogy a térítésmentesen kérhető 1,3 millió vakcina háromnegyede már elfogyott. A Dunántúlon kérték többen, míg a keleti megyékben valamivel kevesebben. A 60 év felettiek, a krónikus betegek, a szociális otthonokban élők és az egészségügyi dolgozók kaphatnak az ingyenes oltásból. A többieknek körülbelül 2300 forintot kell fizetniük, ebben benne van a vakcina ára és a beadás díja is. A szakember szerint idén a szezon végéig várhatóan 2-300 ezren oltatják majd be magukat. Tavaly hozzávetőleg 100 ezren kérték a vakcinát - tette hozzá.

A szomszédos országban is egyre több az influenzás beteg, Csehországban már járványról beszélnek, de ott még csak lokálisról. Spanyolországban például már regionálisan jelent meg a járvány.

Kapcsolódó anyagok:

  • Influenza vagy megfázás, tudnivalók szezon előtt
  • Ingyenes az influenza-elleni védőoltás
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!