Öt újfalui futsalossal megy neki a felkészülésnek a válogatott

Gál István is újra ott van a legjobbak között
Gál István is újra ott van a legjobbak között - © Fotó: Derencsényi István
Berettyóújfalu – Hamarosan megkezdi a közvetlen felkészülést az Eb-re a nemzeti együttes.

Dunaújvárosban lép pályára január 22-én és 23-án a magyar férfi futsalválogatott: Sito Rivera alakulata Libanonnal mérkőzik meg kétszer is. A belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar nemzeti együttes a két dunaújvárosi találkozó után Kecskeméten folytatja a munkát, ahonnan majd Belgrádba utazik, a február 2-án kezdődő kontinensviadal helyszínére. A honiak Spanyolország ellen kezdenek másodikán, majd két nappal később Ukrajnával csapnak össze.

A szövetségi kapitány kijelölte a Libanon elleni keretet, melybe öt berettyóújfalui játékos, Tihanyi Csaba, Dávid Richárd, Gál István, Rábl János és Trencsényi János is bekerült.

Sito Rivera az mlsz.hu-nak elmondta, a kontinenstorna kezdetéig fejleszteni szeretné a csapat taktikai felkészültségét, illetve a csapategységet is a legmagasabb szintre akarja felhozni. A spanyol szakember szerint a közel-keletiek elleni mérkőzések jól szolgálják majd az Eb-felkészülést. – A libanoniaknak is spanyol kapitányuk van, egy tapasztalt szakember, Paco Araujo személyében. Ellenfelünk az Ázsia Kupára készül, és a kolumbiai vb-selejtezőkben is versenyben van. A bajnokságuk erőssége hasonló a magyarhoz, remélhetőleg szoros, jó mérkőzéseket játszunk majd. A két találkozó célja az Eb-mérkőzésekre tervezett taktikai elemek gyakorlása – mondta az mlsz.hu-nak.

HBN



Sporthírek






hirdetés