Helyi közélet

2016.01.24. 09:29

Áldozata zsebéből vette ki a mobilt a nő

Debrecen - A helyi rendőrök elfogták azt a 28 éves nőt, aki a gyanú szerint ellopta a sértett mobiltelefonját.

Debrecen - A helyi rendőrök elfogták azt a 28 éves nőt, aki a gyanú szerint ellopta a sértett mobiltelefonját.

Egy férfi tett bejelentést 2016. január 23-án 3 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy debreceni szórakozóhely előtt egyik ismerőse nadrágjának zsebébe két ismeretlen nő belenyúlt és onnan ellopták a mobiltelefonját, majd elszaladtak.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján egy közeli utcában felfigyeltek egy szaladó nőre, akinek a ruházata megegyezett a sértett által elmondottakkal. A járőrök azonnal a nő után mentek, akit elfogtak és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók V. Emíliát gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság a 28 éves helyi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az nyomozást. A gyanúsított társát még keresik a rendőrök.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában