Öt helyen merült fel csalás gyanúja

Akt.:
A legtöbb helyen rendben lezajlott a szavazás
A legtöbb helyen rendben lezajlott a szavazás - © Illusztráció: HBN archív
Hajdú-Bihar – Egy esetben vádemeléssel zárult a nyomozás.

Választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt öt büntetőeljárás indult Hajdú-Bihar megyében a 2014. október 12-ei, helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása kapcsán, mégpedig Nyírábrány, Földes, Hajdúsámson, Tiszacsege, Püspökladány településeket érintően – derült ki Polt Péter legfőbb ügyésznek a válaszából, melyet egy parlamenti képviselői kérdésre adott nemrégiben.

Nem igazolódott a gyanú

Az ötből három esetben megszüntették a nyomozást, mert a feljelentésben foglalt állítások nem igazolódtak be – tudatta portálunkkal dr. Pocsai Edit megyei főügyész.

Így a gyanú szerint Hajdúsámsonban anyagi juttatással, 1500 és 10 forint közötti összegekért, kisbuszokkal szállítva hordták a választásra jogosultakat, közel 1300 főt a voksolásra. Tiszacsegén szintén állítólagos anyagi előnyt kínáltak a „megfelelő” döntésért, valamint – ahogy a feljelentésben állt – kisbusszal hordták a szavazókat a választási helyiségbe. E két esetben a nyomozást bűncselekmény hiányában áprilisban megszüntették.

Püspökladányban azért indult eljárás, mert a feljelentés szerint az egyik szavazókörben a szavazatszámláló bizottság manipulálta a szavazólapokat, átcsúsztatott egyik jelöltéből a másikéba két esetben szavazólapot, valamint a szavazókat előzetes segélyosztással próbálták befolyásolni. Bizonyítékok hiányában a nyomozást még februárban beszüntették.

Hamis iratok

Június végi határidővel még zajlik a nyomozás a nyírábrányi választást érintően, ahol szintén anyagi juttatással történő befolyásolás a gyanú.

Egy esetben pedig vádemelésre került sor választás rendje elleni bűncselekmény és közokirat-hamisítás bűntette miatt: eszerint Földesen hamis közokiratokkal állított nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölteket egy 35 éves nő, az érintettek hozzájárulása, tényleges közreműködése nélkül – tudatta a megyei főügyész.

A rokon ellen lépett

A vádlott Bárándon maga is indulni kívánt a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán. Az egyik, választáson részt vevő szervezettől felhatalmazást kapott arra, hogy mint a jelölőszervezet képviselője, a megyében eljárjon. A bárándi nő augusztus 26-a és 29-e között – ekkor még azzal a szándékkal, hogy a választáson esetlegesen őt, valamint a felhatalmazást adó szervezetet támogassák – három sárrétudvari lakost nemzetiségi választópolgárként bejegyeztetett a központi névjegyzékbe.

Ezt követően a vádlott tudomására jutott, hogy Földesen egy másik szervezet támogatottjaként indul egyik rokona, ezért az ő jelölti pozíciójának gyengítése érdekében elhatározta, hogy a neki felhatalmazást adó szervezet jelöltjeként indítja Földesen az említett három sárrétudvari személyt.

Az érintettek tudta és beleegyezése nélkül Földesen a Polgármesteri Hivatalban regisztráltatta őket, a nevükben aláírt dokumentummal ajánlóíveket vett fel, majd az egyéni képviselőjelölt bejelentésére vonatkozó nyomtatványt leadta. A helyi választási bizottság az érintett három személyt képviselőjelöltként nyilvántartásba vette.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

HBN


Összesen 85 ügy

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) „Hány büntetőeljárás indult választási csalás miatt?” címmel nyújtotta be kérdését Polt Péter legfőbb ügyésznek; a válaszban az áll, hogy országszerte összesen 85 eljárás indult bűncselekmény gyanúja miatt, ebből öt a hajdú-bihari eset.
A május 8-ai állapotok szerint a büntetőeljárások közül 51 a nyomozás megszüntetésével zárult, két ügyben a nyomozást felfüggesztették míg 30 ügyben folyamatban van; egy esetben már jogerős bírósági ítélet született, egy pedig a bíróság előtt folyik.








hirdetés