Öt évet kapott a kiskorú fiút megrontó nő

Akt.:
Öt évet kapott a kiskorú fiút megrontó nő
© Illusztráció: medicaldaily.com
Debrecen – 12 évet be nem töltött gyermekkel folytatott szexuális kapcsolatot a vádlott.

Szokatlan ügyben hozott jogerős döntést hétfőn a Debreceni Ítélőtábla: F. Juliannát kiskorú fiú elleni, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és megrontás vádjában találta bűnösnek, amiért – a Debreceni Törvényszék által kiszabott hat év szabadságvesztés mértékét enyhítve – öt év fegyházbüntetésre ítélte. A nő 2009-ben az akkor 10 éves fiúhoz közeledett, később rendszeresen közösült vele, kapcsolatuk addig tartott, míg a fiú nem kezdett egy másik településen középiskolába járni. A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését. Arra is utalt, hogy a sértett családja jelenleg az ő házában lakik, és ez az állapot nekik megfelel. A bíró indoklásában elhangzott: a 12 év alatti gyermeket akaratnyilvánításra képtelen személynek kell tekinteni.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2009 év végén a vádlott és az akkor 10 éves kk. Gy. E. sértett, Komádiban ketten voltak otthon. A vádlott a sértett nemi szervét ruhán keresztül simogatta. A sértett nem értette, hogy mi történik vele, ezért elszaladt. A vádlott felszólította a kisfiút,hogy el ne mondja a szüleinek ami történt, mert akkor nagy baj lesz. Ezt követően mintegy másfél hónap múlva a vádlott hasonló módon közeledett a sértetthez, majd közösült is a sértettel. A vádlott havonta, kéthavonta behívta a sértettet a lakásába, és amikor az élettársa nem volt otthon, több alkalommal közösült a sértettel. Többször azzal fenyegette a kisfiút, hogy ha nem megy be hozzá, akkor elmondja a szüleinek a történteket. A későbbiek során, amikor már a sértett 12. életévét betöltötte, magától is átment a vádlotthoz. Az utolsó alkalom 2013 augusztusában történt. Ezt követően a sértett egy másik településen tanult tovább, párkapcsolatot alakított ki, így a vádlottal való kapcsolata véget ért. 2014 júliusában a vádlott bejelentette, hogy gyermeket vár a sértettől. A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését.

HBN








hirdetés