Őszre kissé megtorpant a piac

Akt.:
Vidéken többet lehet lealkudni az árból
Vidéken többet lehet lealkudni az árból - © Fotó: ÉKN-Archív
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Még mindig óriási a különbség a főváros és a vidék között.

Rutai Gábor, a Duna House Holding Nyrt. elemzési vezetője által küldött anyag szerint az év első felében a 2015-ös hónapokkal nagyjából megegyező számú tranzakció zajlott az ingatlanpiacon. Az ezt követő hónapok azonban látszólag alulmúlják a tavalyi számokat. A 2015-ös azonos időszakban 114 és félezer adás-vételt becsült a cég, idén pedig 110-et.

A jelenség hátterében nagy valószínűséggel az újlakáspiac felfutása állhat, hiszen ezen lakások vásárlói túlnyomó többségében csak előszerződést kötnek, így egyelőre „láthatatlanok” a statisztikában.

Észak a sereghajtó

Panellakásokat vidéken a Nyugat-Dunántúlon vásárolták a legmagasabb négyzetméter áron a 3. negyedévben. Ott 216 ezer forintot fizettek, míg a legalacsonyabb, észak-magyarországi régióban csupán 118 ezret. A fővárosban Pest déli részén volt 300 ezer forint alatt az eladott panelek átlagos négyzetméter ára. A téglaépítésű lakások az erősebb régiókban 250-270 ezer forint/négyzetméter körül keltek el. A déli országrészekben ennél alacsonyabb, 200-210 ezer volt az átlag, a legalacsonyabb árakkal pedig szintén Észak-Magyarországon lehetett találkozni, ahol 156 ezer volt az átlag.

A 3. negyedévben a panellakásokra Észak-Magyarországon alkudtak a legtöbbet, ahol a vevők átlag 7 százalékot tudtak lefaragni az árból, Dél-Pesten csak 2 százalékot. Téglalakásra országszerte 4-5 százalékos, a családi házakra Budapesten 5-6 százalékos alku volt jellemző, vidéken 7-9 százalék.

Még mindig magas a befektetők aránya a fővárosban. Októberben 43 százaléka volt az összes eladás között, átlag 24,6 millió forint értékben. Minden negyedik vevő első lakásvásárló volt, 51 négyzetméter körüli ingatlanokat vettek 17,6 milliós átlagáron. Harmadik legnagyobb csoport a nagyobba költözőké a piac 15 százalékával. Vidéken a nagyobba költözők vannak a legtöbben, a piac 31 százalékát teszik ki, 100 négyzetméter körüli ingatlanokat vásároltak 18,2 millió forint körül. A befektetők 25 százalékot tettek ki, 60 négyzetméteres lakásokat kerestek 11,8 milliós áron.

HBN



Sporthírek






hirdetés