Őszintén a nehézségekről is: csodák igenis léteznek

Akt.:
A család, a megérdemelt jutalom
A család, a megérdemelt jutalom - © Fotó: magánarchívum
Debrecen – Olvasónk megosztotta velünk a koraszüléssel kapcsolatos történetét.

A koraszülés óriási trauma egy anyának; ilyenkor felvetődik bennük a kérdés, hogy miért történt ez, mit tehettek volna másképp. A Naplót egy lelkileg erős anyuka, Ivanek-Nagy Enikő kereste fel azzal, hogy megoszthassa történetét koraszülött gyermekéről, Zoéról, ezzel erőt adva más, hasonló helyzetben lévő édesanyáknak. Enikő története 2015-ben kezdődött, amikor egy betegségből adódóan azt mondták az orvosok, hogy természetes úton nem lehet gyermeke. Majd 2017-ben terhes lett, ám akkor még nem is sejtette, hogy életüknek az egyik legszebb időszaka embert próbáló feladatok elé állítja őket. 2017 karácsonya előtt rutinvizsgálat alkalmával a terhesség 15. hetében befektették Enikőt a debreceni klinikára, ahol folyamatos megfigyelés alá került, veszélyeztetett terhesként pedig ágyban kellett töltenie a mindennapjait. Ám hiába tartotta be az orvosok utasításait, a szülés a 26. héten spontán módon megkezdődött, és 2018. február 16-án megszületett Zoé. A kislányt elkerülték a koraszüléssel járó komplikációk, nem kapott agyvérzést, a szeme sem károsodott, így minden esély megvan arra, hogy teljesen egészségesen éljen.

Hit, szeretet és küzdelem. A koraszülés rettentő ijesztő dolog, hiszen szembe kell nézni a nehéz mindennapokkal és a félelemmel. Fontos ilyenkor, hogy a szülő megőrizze azt a hitét, miszerint gyermeke ugyanolyan egészséges lesz, mint a többi gyermek.

A reményt nem szabad feladni

– A mi történetünk úgy kezdődött, hogy 2015-ben egy betegségből adódóan azt mondták az orvosok, hogy természetes úton nem lehet gyermekem. Majd 2017-ben megtörtént az első csoda, és terhes lettem, akkor még nem is sejtettük, hogy életünknek az egyik legszebb időszaka embert próbáló feladatok elé állít minket. 2017 karácsonya előtt rutinvizsgálat alkalmával a terhesség 15. hetében befektetett az orvos a debreceni klinikára, ahol folyamatos megfigyelés alatt voltam, és 24 órás szigorú fekvés következett hónapokon keresztül, mivel a méhszáj megrövidült. De hiába tartottam be az orvosok utasításait, sajnos a szülés a 26. héten, vagyis 2018. február 16-án beindult, és 8 óra 10 perckor spontán megszületett a mi kis Csodánk, Ivanek Zoé 780 grammal és 33 centiméterrel – mesélte az anyuka. – Ahogy megszültem, nem is láthattam Zoét, hisz a PIC (Perinatális Intenzív Centrum, olyan intenzív osztály, ahol a születés körüli időszakban létrejött kórállapotokat, betegségeket látják el) orvosai, nővérei azonnal az intenzív osztályra vitték. Amíg nem tudtunk róla, az a bizonytalan pár óra is napoknak tűnt. A férjem később bemehetett az intenzív osztályra, ahol a kezelőorvosunk, dr. Katona Nóra tájékoztatott gyermekünk állapotáról – folytatta Nagy Enikő.

A varázslat ereje

– Miután este már én is bemehettem hozzá az intenzív osztályra, drótok hálózták be csöppnyi testét, állandóan sípoltak a gépek, csak álltam az inkubátor mellett, és zokogtam. Még a mai napig, ha meghallok egy gépi sípolást, görcsbe rándul a gyomrom. A nővér azt mondta, az én helyemben biztosan ő is így reagálna, de meg kell próbálnom megnyugodni, mert a kisbabám érzékeli, hogy baj van. Ekkor mintha varázsszó hangzott volna el, tudtam, követnem kell az utasítást. Így próbáltam meg minden alkalommal az ajtón kívül hagyni a fájdalmamat. Nem volt olyan nap, napszak, hogy ne sírtam volna. Egyedül a férjem, családom tudott biztatni, a helyzet pedig állandóan változott, hol jobban volt, hol rosszabbul a lányunk – mondta el Zoé anyukája.

Mikor érezhettem magam anyának?

Amikor rám tették az apró, 78 dekás kislányomat, akkor éreztem, hogy édesanya lettem.”

– Minden egyes etetéskor gyomorgörccsel, félelemmel léptem be az intenzív osztályra, hiszen rettegtem, milyen hírrel várnak. Az idő elteltével a mi kis csodánk napról napra egyre erősebb lett, így három hónap után már velem lehetett a baba-mama szobában. Ekkorra már megtanultam, hogy hálásnak kell lenni mindenért, lényegében örültünk, ha jó lett a szemvizsgálat vagy a vérvétel eredménye. Ez az időszak nem csak nekem volt nehéz, sajnos ezen időszak alatt látogatási tilalom volt a kórházban, így a férjem csak háromszor láthatta a kislányunkat, de mindig mellettem állt, biztatott, ahogyan a szüleim és családtagjaim is. És itt mindenképp meg kell említenem, hogy a klinika neonatológiai osztályán dolgozó nővérek családtagként segítettek mindenben, és biztattak a nehéz napokban – emlékezett vissza Nagy Enikő.

– Napról napra közelebb kerültünk a célhoz: csökkentették a légzéstámogatás mértékét, majd el is hagyták, három hónap után pedig kikerültünk az intenzív osztályról. Következett újabb egy hónap az osztály baba-mama szobájában, és végre eljött az idő, hogy elkezdhettem visszafelé számolni a napokat. Hó volt, amikor bementem a klinikára, amikor viszont hazamehettünk, már május végén javában nyár volt. Szerencsére Zoét elkerülték a koraszüléssel járó komplikációk, nem kapott agyvérzést, és a szeme sem károsodott, így minden esély megvan arra, hogy teljesen egészségesen éljen. Természetesen nem telik el úgy nap, hogy ne aggódnánk valami miatt, de ma már el merjük hinni, hogy sikerült, közösen megcsináltuk! Az volt a legrosszabb, hogy sokáig tehetetlen várakozásra voltam ítélve, semmit sem tehettem, csak vártam és bíztam. Bíztam az orvosokban, a nővérekben és leginkább Zoéban – osztotta meg gondolatait az anyuka.

Biztatták őket

– Nemcsak a családomnak, hanem a Debreceni Klinika PIC részlegének, a neonatológia orvosainak és nővéreinek is örökké hálásak leszünk. A kórházban töltött fél év életünk eddigi legnehezebb időszaka volt, és soha nem felejtjük el az ott dolgozókat, akik ezen a hosszú úton kísértek bennünket. Mérhetetlenül hálásak vagyunk a szakszerű orvosi ellátásért dr. Katona Nóra doktornőnek, a PIC orvosainak és dr. Krasznai Zoárd emberségéért, lelkiismeretességéért, Zoé világra segítéséért. De mindenkinek hálásak vagyunk, aki a tudása legjavát nyújtva napról napra sokat tett Zoé fejlődéséért és azért is, hogy nap mint nap bátorítottak, biztattak bennünket. Amíg nem kerültünk ebbe a helyzetbe, nem tudtuk, hogy mennyi mindent kibírunk, és hogy mire vagyunk képesek. Számunkra nem volt más út: ki kellett tartanunk és bíznunk kellett Zoéban, de minden perce megérte, hisz

szeretni, ölelni, hinni kell minden lélegzettel, csodák igenis vannak”

– fejezte be történetét Enikő.

zoe_Íme az idei karácsony angyalkája | Fotó: magánarchívum

Zoé állapota javul

Zoé állapota szerencsére rendben van, de koraszülött-utógondozásra még járniuk kell rendszeresen, valamint mozgásfejlődése miatt gyógytornára is menni kell. – Zoéról még annyit, hogy nagyon szereti a hasát, imádja az új ízeket, nagyon sokat játszik, mozog, gőgicsél, igazi mosolybaba, kiegyensúlyozott. Május 28-án kellett volna megszületnie, így most korrigáltan 6 hónapos, egyébként február 16-án lesz egyéves.

– Szilágyi Zsófia –