Összetorlódtak a kiskerti munkák

Akt.:
Összetorlódtak a kiskerti munkák
Debrecen – Egyszerre kell permetezni, metszeni, veteményezni.

Az a kiskert tulajdonos aki a hosszan elhúzódó hideg és sok eső miatt idén még semmit sem csinált a birtokán, most kapkodásra kényszerül. Normál időjárású években legkésőbb március végéig be szokták fejezni a gyümölcsfák és a szőlő metszését, lemosó permetezését, április közepén pedig már javában veteményeznek. Most azonban a természet hirtelen ébredése miatt “összecsúsztak” a teendők, sokfelé egyszerre végzik ezeket a munkákat – mondta el lapunknak a debreceni Boldogkerti Kertbarátkör szakmai vezetője.

Faültetetés

Melko Béla szerint, aki fát akar ültetni az néhány napig még megteheti, de nagyon kell igyekeznie, mert a hirtelen jött melegnek köszönhetően felgyorsult a vegetáció. Ezzel kapcsolatban a szakember azt tanácsolja, hogy a talajban lévő szokottnál több csapadék miatt a kiásott gödörbe elegendő egyetlen vödör vizet, két-három részletben önteni. A földdel való felkupacolást pedig hagyjuk a szokottnál alacsonyabbra.

Permetezés, metszés

– Ugyancsak sürgeti az idő azokat, akik még nem végezték el a lemosó permetezést, vagy a metszést. Melkó Béla tájékoztatása szerint, a közhiedelemmel ellentétben a virágzó fákat is lehet permetezni, csak meg kell találni az erre alkalmas szereket. Meggyfák esetében a monília miatt ez pedig szinte kihagyhatatlan, sőt virágzás után közvetlenül már a harmadik ilyen beavatkozást is ajánlott elvégezni. A rengeteg eső után a gombásodással járó betegségek is támadnak, főleg a bogyós termésűeknél, például a pöszméténél. Őszibarack esetében pedig tafrina ellen ajánlott mihamarabb védekezni.

– A metszéssel kapcsolatban a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb ágakat ilyenkor már nem érdemes lefűrészelni, mert amíg ezt megtesszük sok virágot, jövendő termést is leverhetünk, tönkretehetünk. A metszőolló használata javallott.
– Rossz jel, hogy főleg a sárga- és az őszibarackoknál elég sok barnás, feketés színű virágkezdemény látható, ami komoly fagykárra utal, de ennek pontos mértékét most még nem lehet megmondani – számolt be Melko Béla.

Vetemények

– Mivel a természet a jelek szerint igyekszik behozni a korábbi lemaradást, szinte mindent veteményezhetünk is. Azonban ezelőtt fontos az alapos talaj-előkészítés, az ásás, rotációs kapázás, a gyomok elleni küzdelem megkezdése. Nyugodtan a földbe kerülhetnek a zöldségek, a retek, a saláta. Mivel elmúltak a fagyok az előnevelt káposztafélék palántáit is kiültethetjük. Ugyanakkor a bab és az uborka vetésével még érdemes pár napot várni, ezt a munkát inkább május elején végezzük.

HBN. OCs.