Összekapott két férfi Debrecenben, egyikük a motorháztetőn utazott

Akt.:
Összekapott két férfi Debrecenben, egyikük a motorháztetőn utazott
© Fotó: police.hu
Debrecen – Csúnyán elfajult a vita két férfi között, elfogták őket a debreceni rendőrök.

Szeptember 12-én 9 óra körül egy férfi tett bejelentést arról, hogy Debrecenben, a Balmazújvárosi út melletti szervizúton egy közlekedő személyautó motorháztetején egy embert látott kapaszkodni.

A rendőrök rövid időn belül a helyszínre mentek, ahol azonosították a jármű vezetőjét, valamint azt a 34 éves debreceni férfit, aki a motorháztetőn utazott. A nyomozás adatai szerint a két férfi veszekedett egymással, majd a 45 éves L. József autójával el akart hajtani a helyszínről, amit haragosa, B. Géza úgy akart megakadályozni, hogy a gépjármű elé állt. A hajdúhadházi férfi ennek ellenére elindult a járművel, ezért B. Géza a motorháztetőre ugrott, ahol megkapaszkodott, majd közel 800 méter megtétele után ököllel betörte a szélvédőt.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A rendőrök mind a két férfit elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya L. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés, míg B. Géza esetében közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

– police.hu –








hirdetés