Összefogtak Debrecenben a brüsszeli forrásokért

Összefogtak Debrecenben a brüsszeli forrásokért
© Fotó: Matey István
Debrecen – Nemcsak a különböző operatív programokon elnyert pénzből lehet fejleszteni.

A hazai kiírású pályázatok mellett jóval kevesebbet hallani a Horizont 2020 programban rejlő lehetőségekről, melyek közvetlen brüsszeli forrásokból érhetők el. Ezért az Innova és a Lenerg nonprofit kft. a nemzetközi Open Days rendezvényhez kapcsolódva közösen szervezte meg A jövő megoldásai elnevezésű napját szerdán a Kassai úti campuson található inkubációs központban.

Készülnek az újabb források lehívására

Vámosi Gábor ügyvezető igazgató elmondta, kimondottan az önkormányzatokat, egyetemi kutatókat és a gazdaság szereplőit kívánták tájékoztatni az összesen 79 milliárd eurós pályázati forrás elérhetőségéről. Ehhez kapcsolódva az egyetemmel, a megyei önkormányzattal és a Magyar Fejlesztési Központtal együttműködési megállapodást is aláírtak.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Az aláírás után Bács Zoltán kancellár arról beszélt, hogy az egyetem jelenleg 150-200 pályázat megvalósításában érdekelt, de már készülnek arra az időszakra, amikor a közvetlen brüsszeli forrásokat kell elérniük. Ezért társtulajdonosokkal együtt elkülönített gazdálkodási formában a fenti két kft.-t is működteti.

Választható az ESCO is

A területfejlesztési programot koordináló megyei önkormányzat elnöke, Pajna Zoltán elmondta, előbb a TOP-os forrásokból megvalósítható pályázatok januári, februári elbírálását kell megvárni, utána lehet a közvetlen alapokra pályázni elkerülendő a kettős finanszírozást.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A Magyar Fejlesztési Központ kivételével a felsorolt felek ezen a napon a Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt.-vel is együttműködést kötöttek. Ennek értelmében a cég harmadik félként „hitelezi” a pályázóknak a megvalósításhoz a pénzt az úgynevezett ESCO finanszírozású energetikai fejlesztésekre. Dr. Vikman László vezérigazgató elmondta, ez nem pusztán hitelezési ügylet az állami vállalattól, mert a zrt. hosszútávú szakmai együttműködést is kínál a visszatérítendő forrás mellé.

HBN-ÉP








hirdetés